Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) jövő pénteken dönt a szezon hátralévő részének sorsáról.

Michael Wiederer, az EHF elnöke azt mondta, arról határoznak, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idényt be lehet-e fejezni.

Kirsner Erika első nyilatkozatával olajat öntött a tűzre

A korábbi 138-szoros válogatott, BL-döntős szélsőnek új szerepkörében máris sikerült felkorbácsolnia az indulatokat.

Az EHF eddigi tervei szerint a klubsorozatok június elsejétől folytatódnának.

A férfiaknál már márciusban augusztus 22-23-ra, a nőknél pedig szeptember 5-6-ra halasztották a kölni, illetve budapesti rendezésű Bajnokok Ligája négyes döntőt. Eredetileg mindkettőre májusban került volna sor.

Wiederer úgy fogalmazott, az egész európai helyzetet figyelembe veszik a döntés meghozatalakor, és az nem alternatíva, hogy a négyes finálék helyszínét megváltoztassák.

Kiemelt fotó: Grigoriy Sisoev / Sputnik / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!