Hónapok óta munkát keresett egy fiatal brit nő, de mindenhonnan visszautasították, mikor aztán behívták interjúzni az ASDA szupermarketlánchoz. Egyből izgatott lett, de aztán alábbhagyott, mikor rájött az állásinterjú időpontja egybeesik az 52 éves anyja esküvőjének a napjával. Döntenie kellett, és végül nem is amellett tette le a voksát, amire számítanánk.


A 26 éves nő a Redditen magyarázta meg választását:

Életem során anyámnak több mint 50 kapcsolata volt, amiből csak öt volt olyan, ami két hónapnál is tovább tartott.

Ez nagyon megviselte gyerekként, sokszor teljesen idegen férfiak jelentek meg a házukba, és anyja is elhanyagolta, meséli a 26 éves.

Apám négy éves koromban hagyott el, miután anyám megcsalta hat férfivel (ezt sokkal később tudtam meg), és 18 éves koromig nem is érintkeztem vele.

Anyja mostanáig négy váláson van túl, de most állítja, megtalálta az igazit, és az interjú előtt két héttel meghívta az esküvőjére. Csakhogy ugyanazon a napon tartják, mint az interjút.

A Redditen angosmalewife nevet használó fiatal nő némi gondolkodás után úgy döntött, az ASDA-hoz megy el, mert az hosszú távon előnyösebb lesz számára, és arra számított, anyja nem lesz ideges a választása miatt, hiszen ott volt eddig az összes esküvőjén.

De tévedett.

Nagyon dühös lett rám, és az egész család felhívott, hogy elmondja, mekkora barom vagyok, amiért lemaradok anyám nagy napjáról.

Ugyanakkor megkapta az állást, így már pénzügyileg stabil helyzetbe került és ki tudja fizetni az albérletét. Nem bánja a döntését.

A kommentelők a fiatal nő pártjára álltak, már csak azért is, mert egy esküvői meghívás jóval korábban kéne hogy érkezzen két héttel az alkalom előtt, hogy azt rendesen be lehessen tervezni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!