Van, amikor a kibabrál a bűnözővel az áldozatnak kiszemelt fél: a napokban egy ügyfél sikerrel járt túl egy banki csaló eszén, miután a régi módszerrel, telefonon próbáltak tőle pénzt kicsalni.


Egyre gyakrabban történik meg, hogy telefonos csalók bankok nevében próbálnak pénzt kicsalni a gyanútlan ügyfelek zsebéből. Az RTL birtokába jutott hangfelvételből azonban az derül ki, hogy van még remény: a hívott fél rögtön levette, hogy át akarják verni.

A csalók egy ilyen helyzetben általában arra számítanak, hogy a vonal túlsó végén lévő ember megijed, mert azt hiszi, már meg is lopták. A bank „munkatársa” erre rendszerint felajánlja, hogy visszavonja ezt az utalást: ehhez csak a hívott fél bankszámlájának adatai kellenek.

A fentebb említett párbeszéd így zajlott:

Csaló: „Visszaigazolását szeretném kérni. Az általam említett utalást ön kezdeményezte? 270 ezer forint.”

Gábor: „Igen, így történt.”

Csaló: „Ön kezdeményezte?!”

Gábor: „Igen!”

Csaló: „Anyáddal szórakozz!”

A hívás ezután rögtön véget is ért. Érdemes vigyázni, mert elég gyakran bepróbálkoznak a bűnözők.

Sonjic László, az OTP Bank Informatikai és Bankbiztonsági Igazgatóságának vezető tanácsadója pedig a Reggeliben árulta el, melyek a leggyakoribb online csalási módok és mit tehet az ügyfél ilyen esetekben.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!