Egy vírus támadhatta meg a kis Hannarózát, amely veszélyesebbnek bizonyult, és kórházi kezelést igényelt.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/787804-393137-1679851921-312147-474309-1679851802-tothgabitenyektv2.png)
Tóth Gabi kislányát napokig kórházban kellett ápolni, anyukája szerint az anyai ösztöneinek köszönheti, hogy nem lett komolyabb baj.
Az Instagramon jelentek meg a képek a kórházból amikhez a következőket írta:
ugyanis elkezdett komolyabban aggódni náthás kislánya miatt, amikor az nehezen gyógyult, és egyre furcsábban vette a levegőt. Megérezte, hogy nagyobb baj van háttérben:
"De nem nyugodtam meg, mert ismerem a lányomat, szó szerint ismerem minden lélegzetvételét, és a zsigereimben éreztem, hogy ez már nem csak egy kis nátha."
Megmérte a kislány a szaturációját, és Gesztes Évához, a Gyermekmentő Alapítvány igazgatóját kérdezte, mit tegyen, aki azt mondta: Hannarózát rögtön kórházba kell szállítani. Végül öt napot töltöttek benn.
Nehéz napokon mentek keresztül, ráadásul a vírus mindannyiukat megtámadta:
„Hanni előtt sokáig sikerült visszatartani a sírást, hiszen őt nem ijeszthetem meg, de egyszer előfordult, hogy amikor ültem a kis erőtlenül fekvő teste mellett, mindenhonnan valami zsinór lógott ki a paplan alól, azt hittem, hogy nem látja, és pár néma könnycseppet engedtem magamnak… és képzeljétek, rosszul hittem. Még így is felemelte a kis kezét, és megsimogatta az arcomat… Az én kicsi babám most is figyel, és ahogy írom ezeket a sorokat, elérzékenyültem. Persze rögtön kiszúrta. Tudjátok, mit mondott?
- írta Gabi a csalad.hu oldalán, ahol bővebben is beszámolt a betegségről.
A vasárnap délutáni Instagram-bejegyzése szerint már hazaengedték a kislányt a kórházból.