Új animációs sorozat készül Stan Lee's Superhero Kindergarten címmel, ami közel 30 év után az eredeti Ovizsaru című Arnold Schwarzenegger-film után jön majd ki. Az osztrák színész elmondta, a rajzfilm olyan lesz, ami szórakoztatni fogja a gyerekeket, és a figyelmüket is olyan dolgokra irányítja majd, mint a sport és a helyes táplálkozás.

Schwarzenegger egy Arnold Armstrong nevű figurának kölcsönzi majd hangját, aki testitanár egy suliban, és véletlenül szupererőre tesz szert.

Az is kiderült, hogy Stan Lee, a Marvel atyja is benne lesz majd a sorozatban, igaz csak rövidke szerepekben, de minden egyes részben feltűnik majd.

Lee csodálta Schwarzeneggert, ugyanis emberileg és színészként is sokra tartotta, ami miatt mindig szerette volna, ha kap egy Marvel-szerepet. Ahogy az Osztrák Tölgy fogalmazott:

Stan azt mondta, tetszett neki az Ovizsaru. Szerinte csodásan bántam a gyerekekkel, jó volt a kommunikációm, és még szórakoztattam is őket. Ezután fogalmazódott meg, hogy az Ovizsaru kaphatna egy ilyen fantasztikus kiegészítést

- tette hozzá a színész.

Nem tesz feljelentést támadója ellen Arnold Schwarzenegger

Szerinte az illető megtanulta a leckét.

Kiemelt kép: Matt Winkelmeyer/Getty Images for CinemaCon


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!