És most tényleg ő beszélt, ez nem olyan, mint amikor arról írnak, hogy valaki hallotta, hogy azt mondta a szomszédjának az unokatestvére, hogy egyszer azt gondolta a színésznő, hogy…

Brad Pitt, Jennifer Aniston és Angelina Jolie tavaly többször is összeházasodott és hetente szültek egymásnak gyereket

Csoda, hogy az ufók nem rabolták el őket közben.

Angelina Jolie ugyanis interjút adott a francia Madame Figarónak, a lapnak pedig a People szerint beszélt arról az időszakáról, amit a 2016-os válása környékén élt át. Jolie úgy fogalmazott, az az időszak bonyolult volt számára, és már nem ismert magára.

Egy kicsit elvesztettem magam. (…) Kisebbnek, már-már jelentéktelennek éreztem magam, mély és valódi szomorúságot éreztem, megbántottak

- mondta az interjúban Jolie, aztán hozzátette, hogy a válás után összeszedte és rendberakta magát.

Brad Pitt és Angelina Jolie 2005-ben jöttek össze, esküvőjük 2014-ben volt, két évvel később, 2016-ban váltak el. Hat közös gyerekük van.

Ha nem akarsz lemaradni a celebhírekről…

akkor neked szól legújabb Facebook-oldalunk, a Nejlon, ahol éppen egy szuper közösség épül és ahol a hazai híres és/vagy érdekes emberek vannak a középpontban.

Kiemelt kép: Jun Sato/WireImage


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!