A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelenlegi lengyel elnök, Andrzej Duda nyerte meg az elnökválasztás vasárnapi első fordulóját, de nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, így az ő és a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester részvételével második fordulót kell tartani - derül ki az urnazárást követően végzett első exit poll felmérésekből.


Andrzej Duda a szavazatok 41,8 százalékát nyerte el.

Mögötte Rafal Trzaskowski végzett a voksok 30,4 százalékával. Összesen 11 induló jelölt közül a harmadik a függetlenként induló Szymon Holownia lett a felmérésekben jelzettnél magasabb, 13,3 százalékos eredménnyel.

Előzetes adatok szerint magas, 62,9 százalékos volt a részvételi arány. A végleges eredményeket az országos választási bizottság (PKW) legkorábban kedd estére ígéri. A második fordulót július 12-én tartják meg.

Idén a voksolás a koronavírus-járvány miatt vegyes, hagyományos és levélformában is lehetséges volt. Az utóbbi szavazási módszerre a lengyelországi választókerületekben csaknem 185 ezren, külföldön pedig 343 ezren jelentkeztek. A hagyományos módszer szerint, személyesen szavazókat egészségügyi szabályok betartása, szájmaszk viselése kötelezi a szavazóhelyiségekben.

kiemelt kép: MTI/PAP/Lukasz Gagulski


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!