Ugyan András herceg korábban tagadta, hogy valaha is találkozott volna a nővel, aki szexuális visszaéléssel vádolja, most mégis peren kívül egyeztek meg. Virginia Giuffre állítja, hogy a herceg 17 éves korában közösülésre kényszerítette őt, miután összefutottak egy szórakozóhelyen, tette mindezt Jeffrey Epstein és Ghislaine Maxwel közbenjárásával.

Egy hónappal ezelőtt András herceg és jogi képviselete egy 2009-ben íródott titkos egyezségre hivatkozva próbálták megszüntetni a nő keresetét, az említett dokumentumok aláírásával ugyanis Giuffre félmillió dollárért cserébe vállalta, hogy örökre tartózkodik az Epstein, illetve az Epsteinhez köthető személyek vagy entitások elleni jogi eljárások indításától, akik potenciálisan alperesek lehetnek - akárcsak York hercege.

Kapcsolódó

András herceg nem úszta meg, folytatódhat a szexuális bántalmazási per

A herceg ügyvédei egy korábbi megállapodásra hivatkoztak: 2009-ben pénzzel akarták elejét venni minden jogi keresetnek.

András herceg a napokban peren kívül egyezett meg a vádlójával. A The Guardian által közölt bírósági dokumentumok szerint rábólintott arra, hogy jelentős adománnyal fogja támogatni Virginia Giuffre jótékonysági szervezetét, elismeri, hogy a nő nem csak bántalmazás áldozataként, de tisztességtelen nyilvános támadásoktól is szenvedett, illetve megígéri, hogy sajnálatát fejezi ki az Epsteinnel való kapcsolata miatt azzal, hogy az áldozatokat segítve támogatja a szexkereskedelem kegyetlenségei elleni küzdelmet.

Miután Virginia Giuffre kézhez kapja az egyezséget (melynek összegét nem hozták nyilvánosságra) a jogi procedúra nem folytatódik tovább, a felek határozottan visszalépnek a per folytatásától.

András herceg csapata a nyilatkozaton túl nem kívánt hozzászólni a dologhoz, Giuffre ügyvédje, David Boies viszont úgy gondolja, az esemény önmagáért beszél. Hasonló véleményen van Lisa Bloom ügyvéd is, aki Epstein nyolc áldozatát képviseli.

Üdvözöljük Virginia mai győzelmét. Elérte azt, amit senki más nem tudott: rávette András herceget, hogy abbahagyja az alibizést és a szexuális zaklatás áldozatai mellé álljon. Tisztelgünk Virginia lenyűgöző bátorsága előtt

- írta Bloom a Twitteren.

My statement on behalf of the 8 Jeffrey Epstein victims I represent:

We hail Virginia's victory today. She has accomplished what no one else could: getting Prince Andrew to stop his nonsense and side with sexual abuse victims. We salute Virginia's stunning courage. https://t.co/NqVohxgPzS

- Lisa Bloom (@LisaBloom) February 15, 2022


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!