Március 8-án még pástra lépett a zárt kapus budapesti párbajtőr Grand Prix-n, majd karanténba kellett vonulnia a többi magyar vívóval és edzővel egyetemben, akik ott voltak a versenyen. Hogy viseli a mostani helyzetet?
A legfontosabb, és ami engem is leginkább foglalkoztat, hogy a magyar nemzet egységesen kilábaljon ebből a nehéz helyzetből, a sport, az olimpia és minden egyéb ilyenkor másodlagos. Az egészség az első, most az a cél, hogy a járványt magyar szinten és világviszonylatban is legyőzzük.
Persze egy sportolót azért foglalkoztat az is, hogy mi lesz az olimpiával, és próbálok is készülni rá, hiszen ha itt és most lezárnák az olimpiai kvalifikációt, akkor a lezajlott hat verseny alapján a magyar férfi párbajtőr-válogatott olimpiai résztvevőnek számítana. Ezért dolgoztunk az elmúlt években, és ez meg kell, hogy nyugtasson minket, fájjon az oroszok feje, akik három ponttal vannak jelenleg mögöttünk. De hogy mi lesz pontosan, az egyelőre megjósolhatatlan.
A versenyről hazatérő koreai és kínai vívók közül hárman-hárman koronavírusosak lettek, és a hétvégén derült ki, hogy 45 magyar vívó és az edzőik egy ideje már karanténban vannak. Ha jól sejtem, önöket előbb karanténba küldték, mint ahogy az ázsiaiak fertőzéséről megjelentek a hírek. Hogy néztek ki a verseny utáni napok?
A verseny utáni hét elején még edzettünk, olaszok és hongkongiak is maradtak itt, és velük még vívtunk a Grand Prix után is. Az olaszok március 12-én utaztak haza, azóta beszéltem Enrico Garozzóval, aki azt mondta, az égvilágon semmi baja nincsen. Nekünk is március 12-én jelezte a magyar szövetség, hogy akkor innentől kezdve két hét karantén, aznap már edzeni sem mentünk. Azóta itthon vagyunk, és próbáljuk minimalizálni az emberekkel való érintkezést, nekem semmilyen tünetem nincsen, jól vagyok, és odahaza edzegetek. Hál' istennek a többiek is jól vannak, nem is tudok a magyar vívók közül olyanról, aki megbetegedett volna, vagy rosszul lenne.
Nem volt fura, hogy akkor sem végezték el koronavírustesztet a magyar vívókon, amikor a koreaiakról és a kínaiakról kiderült, hogy megfertőződtek?
Én nem érintkeztem velük, a megfertőződött koreaiak lányok voltak, nem is találkoztam velük, azt sem tudom, kik ők, mert neveket nem kaptunk. A 64 között a francia Nelson Lopez Pourtier ellen kaptam ki, neki semmi baja, később pedig felvettem a kapcsolatot a Facebookon azzal az olasz sráccal, akivel az edzésen vívtam, ő is egészséges. Nem láttam köhögő, tüsszögő embereket a csarnokban, de ettől még hordozó lehetek, ezért is maradok itthon és kerülöm az emberek társaságát. A házi karantént maximálisan komolyan veszem, általában ki sem mozdulok, persze, ha elfogy valami, akkor elmegyek vásárolni, és van segítségem is, mert a barátnőm süt-főz, szóval panaszra nincs okom.
Most ez a feladatunk, és abszolút egyetértek azzal az interneten terjedő üzenettel, amely azt hirdeti, hogy maradj otthon, nézd a tévét és ments meg másokat. Most jóformán ezt kellene csinálniuk az embereknek. Ilyenkor bezzeg türelmetlenek vagyunk, amikor meg menni kéne, akkor otthon maradunk, ilyen az emberi természet.
Ellenfél hiányában mennyire tud hatékony lenni az otthoni edzés?
Kürtösi Zsolttól kértem egyéni edzéstervet, az erősítést ezekkel a feladatokkal meg tudom oldani, de a kardió része hiányzik, igaz, hétvégenként nagyokat szoktunk kirándulni a Pilisben a barátnőmmel, legutóbb például megmásztuk a Nagy-Kevélyt, ami némileg megfelel egy kardióedzésnek. Asszózni viszont nem lehet egyedül, úgyhogy a vívás maga most kimarad, de 25 éve vagyok a sportágban, nem fogok elfelejteni vívni, ha ki kell hagynom akár egy hónapot, akkor sem. Ha újra lehet majd edzeni, egy-másfél hónap alatt vissza tudom hozni magam arra a szintre, ahol voltam, más kérdés, hogy a formát hogy lehet időzíteni, mert az egy nehéz dolog. Az idei évben, januártól márciusig jó formában vívtam, de a budapesti versenyen már éreztem, hogy fejben nem tudtam magamat összeszedni.
Nehéz volt a bizonytalan helyzetben a sportra koncentrálni?
Persze. Egy évben egyszer tudja hazai versenyen megmutatni magát az ember, erre kiderült, hogy nézők nélkül rendezik a viadalt, pedig jöttek volna a versenyre anyukámék Tapolcáról, valamint barátok, köztük sportolók is, mint a birkózó Kiss Balázs vagy a cselgáncsozó Ungvári Miki. Nyilván ez is visszaveti az embert, no meg jöttek a hírek, hogy ez beteg, az beteg, ki jön, ki nem jön a versenyre. Nekünk most hétvégén lett volna Buenos Airesben az olimpiai kvalifikáció szempontjából mindent eldöntő csapatverseny, és leginkább arra koncentráltunk, a budapesti Grand Prix amolyan felkészülési állomás volt előtte.
A külföldieken is érződött a verseny közben, hogy máshogy viselkednek, mint egyébként?
Ha utólag visszagondol az ember, akkor lehetett látni a jeleit a sportolókban lévő bizonytalanságnak. Fejben nehéz elvonatkoztatni egy ilyen helyzettől, és ez abból is lejött, hogy kerülte mindenki a másikat, ha valaki kikapott, egyből ment el, ha nyert, akkor is inkább visszahúzódott.
Mi abból a szempontból szerencsések voltunk, hogy nem kellett utaznunk, csak kisétáltunk a Ludovika Arénába, de számunkra is voltak kérdőjelek, egy ideig nem volt biztos, hogy egyáltalán megrendezik-e a versenyt, és ha igen, lehetnek-e nézők.
Az önök számára elrendelt karantén március 26-án jár le, utána vissza lehet szivárogni az edzőterembe?
Az elnök úrtól a hétfői napon kapott friss instrukció alapján visszavonásig marad a karantén, edzéslátogatás addig nincs. Mi is figyeljük, hogy mit mond az operatív törzs és a miniszterelnök, és ez alapján hozzuk meg a döntéseinket. Az ország sorsa most mindennél előrébb való, hogy kiből lesz olimpikon, az sokad rangú kérdés egy ország viszonylatában.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyelőre még tartja magát, de az amerikaiak már kérték, hogy halasszák el a tokiói olimpiát, Kanada és Ausztrália pedig konkrétan kijelentette, hogy ha lesz is olimpia, ők biztosan nem küldenek sportolókat Japánba. Mit gondol, ezek után lesz idén olimpia?
Hasonló bejelentések biztosan lesznek még, a németek legjobb kardvívója, Max Hartung is jelezte, hogy semmiképp nem megy az olimpiára, nélküle pedig a csapatának nem lenne sok esélye az éremre. Én inkább a saját dolgommal szeretek foglalkozni, de úgy érzem, ésszerűtlen lenne, ha folytatnánk a kvalifikációt, ha most be is dobnának egy dátumot, nem lehetne tudni, ki rendezi meg a versenyt, ráadásul jelen helyzetben a vívók felkészülése is teljesen bizonytalan. Úgyhogy az a legjobb döntés, ha lezárják a kvalifikációt.
Hogy magát az olimpiát meg lehet-e tartani, az is kérdéses, ha olyan meghatározó országok lépnek vissza, mint Ausztrália, onnantól már sérül az olimpia sportértéke, eszméje. Ha nálunk, párbajtőrözőknél visszalépnek a franciák, meg az olaszok, mi pedig a legnagyobb riválisok nélkül kisétálunk a pástra, és megnyerjük az olimpiát, az nem fair.
A NOB vezetőségének el kell gondolkodnia, elég nagy bajban vannak, és úgy tűnik, próbálnak időt nyerni, a halasztás helyett inkább még azon agyalnak, hogy lehetne megrendezni. De őszintén mondom, napi szinten nincs a fejemben az olimpia kérdése, sokkal inkább a járvány a téma, és az, hogyan tudok hasznára lenni a hazámnak ebben a helyzetben.
Évek óta a honvédségnél szolgál a vívás mellett. Rédli András, a katona mit tud tenni egy ilyen járvánnyal terhelt időszakban?
Március 15. óta hivatásos katonának számítok, már tavaly beadtam a kérelmet, és most jött meg a határozat. Ha lejár a számomra kijelölt önkéntes karantén, és egészségesnek érzem magam, akkor szeretnék dolgozni, szeretnék aktívan tenni a hazámért, határvédelemben, járőrszolgálatban, vagy ahol szükség van rám.
Gondolom, egymás között folyamatosan megy a kommunikáció a többi vívóval. Kell egymásban tartani a lelket, vagy mindenki igyekszik a maga módján átvészelni ezt a szokatlan szituációt?
Biztos van, aki kicsit nehezebb viseli ezt az időszakot, a beszélgetésekből azt tapasztaltam, hogy vannak köztünk, akik izgatottabbak az olimpia miatt, ebből a szempontból nekem könnyebb a dolgom, hiszen Rióból már egy bronz a zsebemben van. De van olyan, aki az első olimpiájára készül, vagy éppen az utolsóra, és azért egy olimpiára nehéz kijutni, kvalifikáció előzi meg, négy évet kell rá várni, aki még nem élte át az élményt, az érthetően feszültebb. Informáljuk egymást, kérdezgetjük egymást, és sokszor főleg felém áramlanak a kérdések, hogy mit tudok, mit hallok, mit gondolok erről vagy arról.
Úgy gondolják a többiek, hogy ön, mint katona, esetleg jobban értesült bizonyos témákban?
Ez lehet mögötte, igen. Amikor jönnek az álhírek, hogy lezárják Budapestet, akkor én is kapok egy-két telefont, hogy ebből most mi igaz, aztán igyekszem mindenkit megnyugtatni, hogy én ilyet nem hallottam, és amúgy is badarságnak tartom.
Az álhírekkel nagyon sokat lehet ártani a közhangulatnak, de talán ez a vírus ráébreszt minket, hogy összefogásra van szükség, és remélem, olyan értékeket hoz elő, amik eddig háttérbe szorultak.
Bízom benne, hogy hazai és világszinten sikerrel vesszük az akadályokat, én pedig magyar katonaként tettre készen, de otthon maradva egyelőre várakozó állásponton vagyok, aztán remélhetőleg kivezényelnek valahova engem is.
Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor
