Bár a bajnokságok többsége csak ezután rajtol, a jégkorong Bajnokok Ligájában már nagyüzem van, az E csoportban pedig egy rangadót rendeztek a napokban, amikor a svájci Bern a svéd Skellefteát fogadta. A találkozó első gólja elég emlékezetes volt, olyannyira, hogy az sem kizárt, megvolt a szezon gólpassza.


Andreas Wingerli lépett ki a védők között és tökéletes kiugratást kapott, a korongot a kék vonalnál, lendületben vette át. Az egyik svájci védő utolérte, sőt, a jégbe is döngölte, Wingerli azonban észnél és a jégen fekve játszotta meg Albin Erikssont, akinek már csak a szinte üres kapuba kellett lőnie a pakkot.

A mérkőzésnek ez meg is adta az alaphangot, a Bern fordított 2-1-re, majd a sorozatban három gólt ütöttek a svédek, így svájciaknak kellett teperniük az egyenlítésért. Ez sikerült, a rendes játékidő 4-4-gyel ért véget, a hosszabbítás nem hozott döntést, így végül szétlövés volt, amiben a Skelleftea volt a jobb.

Elég nyílt a küzdelem ebben a csoportban, négy forduló után a finn Kärpät Oulu vezet (9 pont), mögötte a Skellefeta a második (7), a Bern a harmadik (5), míg a francia Bruleurs de Loups a negyedik (3). Mind a négy csapatnak megvan még az esélye a továbbjutásra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!