A Marumba nem csak a gyomrunkra, hanem a lelkünkre is hat.
Nagyjából 2010 környékén jártam a várost aktívan, élmények után kutatva. Vidékről jöttem Budapestre, és teljesen megbabonáztak a romkocsmák, a régiségekkel telezsúfolt kávézók, a 90-es évekből hátramarad, fiatalok által újra életre keltett eklektikus terek.
Előtte soha nem gondoltam volna, hogy a retro bútorok, a porcelánok vagy a régi csempék a nagymamámtól távol is tűnhetnek természetesnek. Ebben a budapesti közegben érzetem először azt, hogy nem feltétlenül kell mindent újra cserélni. Sőt, a nosztalgikus elemeket szépen lehet vegyíteni az újjal, hogy aztán valami igazán komfortos dolog szülessen belőle.
Amikor pár nappal ezelőtt átléptem a Marumba ajtaját, ismét ez az érzés fogott el:
