Hétfő délelőtt Lukácsi Katalin hivatalosan is bejelentette indulását a szolnoki polgármesteri címért. Györfi Mihály, a helyi MSZP elnöke és Galló György, a helyi Jobbik vezetője pedig éppen akkor ért a szolnoki ügyészségre, hogy feljelentse Lukácsit, amikor a politikusnő bejelentette, hogy polgármesterjelölt lesz.

Ennyiből is látszik, hogy ugyan közös ellenzéki polgármesterjelöltet akar az ellenzék Szolnokon, mégis feloldhatatlannak tűnő ellenségeskedésig fajult a helyzet két oldal között.

Éles konfliktus

A helyzet megértéséhez érdemes elolvasni múlt heti cikkünket, amelyben vázoltuk a szolnoki helyzetet. Pontokba szedve a lényeg:

  • a tavalyi rabszolgatörvény ellenes tüntetések összekovácsolták a szolnoki ellenzéket is,
  • az MSZP-s Radócz Zoltán és a jobbikos Csikós Attila merült fel két lehetséges közös ellenzéki polgármesterjelöltként,
  • Csikós felkérte Lukácsi Katalint, a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagját, hogy legyen a mindenki által támogatott jelölt,
  • emiatt Csikós elvesztette a hitelét a balos pártoknál, és saját pártjával is úgy elmérgesedett a helyzete, hogy májusban leváltották a helyi Jobbik éléről,
  • a helyi Jobbik hozott egy határozatot, miszerint támogatják Radóczot, ha erre a párt országos elnöksége is rábólint,
  • ám az országos Jobbik a Lukácsi-Csikós-duó mellett áll,
  • mint ahogy a helyi Momentum is.

Márki-Zayék miatt borulhat az ellenzéki összefogás Szolnokon

Négy párt már tavaly megállapodott Szolnokon a közös polgármesterjelöltről, ám Lukácsi Katalin is szívesen indulna. Márki-Zay Péter mozgalmán és helyi Momentumon kívül a Jobbik elnöksége is lát benne fantáziát, miközben a helyi Jobbik egy MSZP-st támogatna inkább.

Most tehát a következő a helyzet:

  • az MSZP-s Radócz Zoltánt támogatja az MSZP, a DK, az LMP és a helyi Jobbik,
  • Lukácsi Katalint pedig a Szolnoki Többség Egyesület, a Jobbik országos elnöksége, a Momentum, a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület, Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselője.

Tehát két egymással végletesen szemben álló ellenzéki oldal alakult a városban, miközben a szavak szintjén az egység a cél. Ezt Lukácsi is megfogalmazta a hétfő délelőtti bejelentésen, ahol azt mondta, hogy ő a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagjaként "a pártok fölött áll", és össze akarja személyében kovácsolni az ellenzéket. Ám indulását a Momentumon kívül semelyik párt nem támogatja helyben, másrészt Radócz indulása mögé sem akar beállni semmiképp a Momentum, és a Lukácsit támogató országos Jobbik és élesen szembekerült a helyi Jobbikkal.

Mindkét oldal azzal vádolja a másikat, hogy rossz jelölt mögé sorakozik fel, aki nem tudja megverni októberben a fideszes polgármestert, Szalay Ferencet. Azt is egymás szemére vetik a felek, hogy hátba szúrásokkal, hatalmi machinációkkal igyekszik a másik elérni, hogy az önkormányzati választás után jó pozíciókat fogjon a városba, és ez fontosabb számára, mint az ellenzéki egység.

Feljelentés

A konfliktus egy feljelentésbe torkollott, amit hétfőn délelőtt tettek meg a szolnoki ügyészségen a helyi MSZP-sek és jobbikosok. Az ügy arról szól, hogy melyik oldal nevezheti magát "Szolnoki Többségnek". Ez az a formáció, ami a közös ellenzéki akciók ernyőszervezetévé vált tavaly.

Lukácsi bejelentésén Ligeti József, aki a Mindenki Magyarországa Mozgalom-féle helyi Kossuth Kör elnöke, a a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület vezetője is, és Lukácsi támogatója több papírt is mutatott, amelyek szerint ők jegyezték be a a Szolnoki Többség Egyesületet - amelynek Lukácsi az elnöke és Csikós a titkára -, illetve a domaint is ők vásárolták meg.

A Szolnoki Többség Facebook-oldalt viszont a másik oldal kezeli, illetve Györfi elmondta, hogy egy korábbi önkormányzati határozat értelmében ők használhatják a nevet, ugyanezen a néven őket illeti meg az egyesület birtoklása. Ezért tették meg a feljelentésüket.

Hogy mi lesz a döntés a Szolnoki Többség Egyesületről, az a jövő zenéje. De az egészen biztos, hogy két ellenzéki klikk is magának akarja az elnevezést, ami annak a szimbóluma, hogy ki lesz a Fidesz legitim kihívója a városban. Egyelőre nem látszik a konfliktus vége, így a Fidesz legyőzése is távolinak tűnik Szolnokon.

Kiemelt kép: Fakras Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!