A 2020-as Eb-döntőt követően a világbajnoki 15. hely, majd az olimpiai selejtezős bukás után a fiatalítást és persze a sikeresebb szereplést tűzte ki célul a válogatott elé a Horvát Kézilabda Szövetség a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Kapcsolódó

Izland botlásával ismét Eb-elődöntő közelében a francia kézisek

Dánia már biztosan ott van a legjobb négy között.

A válogatott a csoportkörben legyőzte Szerbiát és Ukrajnát, kikapott viszont a franciáktól, majd elbukta a középdöntő első két mérkőzését Montenegró és Dánia ellen. Utóbbi mérkőzést követően a kézilabda-szakértők kritikával illették a válogatott Eb-szereplését, valamint a keret összeállítását, mire Hrvoje Horvat szövetségi kapitány azt mondta, a legszívesebben befogná a kritikusok száját.

Nyilatkozata csak olaj volt a tűzre, az adok-kapokba beszállt Tomislav Grahovac, a szövetség elnöke is, aki megvédte a szakmai stábot és a válogatottat.

Emberek, legyetek realisták és ne támadjátok az edzőt és a játékosokat. Ne keressetek bűnösöket, mert ami Magyarországon volt az őrület és káosz!

- nyilatkozta a Sportkse novostinak, hozzátéve, ezt az Eb-t egyszerűen nem lett volna szabad megrendezni.

Kapcsolódó

Lesöpörte a felháborodott lengyel kézisek óvását az EHF

Hiába az egyértelmű lépéshiba, erről nem dönthet a videobíró.

"Hrvoje Horvat semmit sem tehetett, de mi sem. Amíg Magyarországon voltam, öt-hat órát könyörögtem telefonon a laboroknak, hogy gyorsítsák fel a tesztelést, nehogy véletlenül edzésre menet, a buszon tudjuk meg, hogy valaki fertőzött. Márpedig ez sokszor megtörtént. De így hogyan védhettük ki volna a fertőzés továbbterjedését?" - tette fel a költői kérdést.

Kovács Tamás / MTI Hrvoje Horvat, a horvát válogatott edzője nehezen viselte a kritikát

"Hiába kértünk írásos megerősítést az esetekről, a legtöbbször telefonon közölték velünk a pozitív eredményeket. Akkor hogyan játszhattunk volna normálisan?! Például Montenegró előtt néhány játékos szó szerint akkor ismerkedett meg egymással. Így nem lehet játszani."

Kapcsolódó

"Ez tiszteletlenség a kézi-Eb játékosaival szemben"

Dagur Sigurdsson is kritikával élt, szerinte megelőzhető lett volna a koronavírus-helyzet.

Grahovac szerint nem véletlen, hogy nem a legjobb, hanem a legközelebbi játékosokat hívták be utólag, hiszen félő volt, hogy egy nap alatt nem mindenki érkezik meg időben. A sportvezető nem az európai szövetséget, hanem a szervezőket hibáztatta a kialakult helyzetért.

"Szlovákiában mindössze a csarnokok negyedét lehetett megtölteni, Magyarországon viszont minden létesítmény tele volt. Ugyan a bejáratoknál kötelező volt az oltási bizonyítvány és a maszk viselése, utóbbit a lelátókon már kevesen hordták. Tudják, mennyi vírust hordoz beltéren a nyál? Valószínűleg a vizet is olyan emberek hozták nekünk, akik nagy valószínűséggel maguk is megfertőződtek…

Nem tudom leírni, mekkora volt a káosz. Aki nem volt ott, az meg sem érti.

Grahovac azzal érvelt, hogy ha az Eb-t Izlandon játsszák, akkor képtelenség lett volna új játékosokat behívni, és akkor szó szerint hét, nem pedig 16 játékossal játszottak volna le néhány meccset.

"Megismétlem, aki nem járt Magyarországon, az ne mondjon semmit. Mi a szövetségben nem gondoljuk, hogy a szakmai stábnak bármiben is lenne felelőssége.

Inkább mindenkinek gratulálunk ahhoz az áldozathoz, aki eljött, és kockára tette az egészségét. Minek egymásnak esni, amikor mindenki látja, hogy ezen az Eb-n semmi sem volt normális?!

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!