A Jobbik elnöke 10 évvel azután ünnepelte együtt David Pressmannal a zsidó húsvétot, hogy zsidó képviselőket akart listázni.


Rendkívül hűvös magyar-amerikai viszony mellett hirdetett sajtótájékoztatót szerda délután öt órára David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Arról lapunknak Feledy Botond is beszélt, hogy a háborús helyzet miatt különösen aggasztó a két ország közötti kapcsolat elmérgesedése.

Pressman beszélt az orosz „kémbanknak” is nevezett Nemzetközi Beruházási Bankról (NBB). Annak vezetőit és magát az intézményt az USA felvette szankciós listájára.

A közzétett szankciós listán szerepel:

  • Nyikolaj Koszov, a Nemzetközi Beruházási Bank elnöke,
  • Laszlóczki Imre, a magyar alelnöke,
  • Georgij Potapov az intézmény kormányzótanácsának elnökhelyettese.

David Pressman újságírói kérdésre arról is beszélt, miért hívta meg a korábban súlyos antiszemita kijelentéseiről elhíresült Gyöngyösi Mártont, a Jobbik jelenlegi elnökét egy széderestre. A nagykövet erről azt mondta:

Szerinte szerint ez egy alkalom a vitákra és beszégetésekre, és ért örült, hogy ott volt az ünnepen a jobbikos politikus, aki így kénytelen volt bocsánatot kérni.

Korábban Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke úgy fogalmazott: Gyöngyösi Márton személye zsidó körökben nemkívánatos.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!