Ha kizárólag az adatokat vesszük figyelembe, észlelhető ilyen kapcsolat, de különböző tényezők, például a kor, nem, etnikum, testtömegindex, vérnyomás, dohányzás és lakóhely bevonása esetén nem figyelhető meg az összefüggés - írták a szakemberek a Jama Open Network című tudományos folyóiratban.

A viszonylag alacsony D-vitamin szinttel rendelkezők tehát nem fertőződnek meg nagyobb eséllyel Sars-CoV-2 vírussal, mint az optimális vitaminszintű emberek.

A kaliforniai San Juan Capistranóban lévő Quest Diagnostics laboratórium munkatársai Yonghong Li vezetésével 2019-es és 2020-as adatokat elemeztek, amelyek az éves dolgozói egészségügyi vizsgálatokból származtak. Összesen 18 148 - 37 és 56 év közötti - ember vett részt a vizsgálatban, mintegy kétharmaduk nő.

A járvány kezdete előtt a vizsgáltak 60 százalékánál a vér D-vitamin koncentrációja milliliterenként kevesebb, mint 30 nanogramm volt, további 25 százaléknak pedig 20 nanogrammnál is alacsonyabb.

Szignifikáns összefüggés azonban nem mutatkozott a vitaminszint és a fertőződés kockázata között.

Korábbi, kisebb tanulmányok, amelyek találtak összefüggést, általában nem vették figyelembe a koronavírussal fertőződés kockázatát növelő egyéb tényezőket. Gyakran a vitaminszintet jóval a megbetegedés előtt vagy a betegség alatt mérték, ezért nem megállapítható, hogy a hiány nem a fertőződés következtében keletkezett-e.

A D-vitamin zsírban oldódó vitaminok egy csoportjának elnevezése. Más vitaminokkal ellentétben a test képes az előállítására napfény segítségével, pontosabban bizonyos hullámhosszú UV-B sugárzás hatására.

Koronavírus

Itt vannak az új szabályok: a polgármesterek se rendelhetik el a maszkhasználatot, csak június közepétől lehet tüntetni

Sok új szabály lesz, és nagyon sok minden változik.

Ingyenes koncerten adja elő Mozart Requiemjét a Budapesti Fesztiválzenekar a koronavírus áldozatainak emlékére

Új ajánlás az AstraZeneca-vakcináról: nem javasolt a második adag azoknak, akiknél fennállhat a vérrögképződés kockázata

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elterjedt az a nézet, amely szerint D-vitamin fokozott bevételével elkerülhető a vírussal való fertőződés. Erre egyelőre nincs tudományos bizonyíték és a hatóságok a túl magas dózisú készítmények rendszeres bevételének egészségügyi kockázatára figyelmeztetnek. Káros következménye lehet a testben kialakuló túl magas D-vitamin szintnek, például a vesekövek kialakulása vagy a vese elmeszesedése.

A megfelelő D-vitamin szint a legjobban a bőr önszintézise útján érhető el - közölte az állampolgárok mint fogyasztók egészségét fenyegető veszélyek kutatására szakosodott német szövetségi kockázatértékelési intézet (Bundesinstitut für Risikobewertung - BfR). Ezen felül ajánlatos hetente 1-2 alkalommal zsíros tengeri halak, például hering vagy lazac fogyasztása. A napi akár 20 mikrogramm D-vitamin napi bevételét általában csak az olyan, például idősek otthonában, gondozó intézményekben élőknek javasolják, akik alig mozognak a szabadban.

Kapcsolódó

Itt a nyomtatvány, amivel Ausztriába lehet utazni

Enélkül ne induljon el!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!