A tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztiánról emlékeztek meg a hétfő reggeli Mokka stúdiójában, ehhez Ambrus Attilát és Hevesi Krisztát is meghívták, hogy velük beszélgessenek a műsorvezetők a focikapusból lett médiasztárról. Ambrus és Berki együtt is szerepeltek egy realityműsorban, a Viszkis úgy fogalmazott, Berki teljesen más ember volt, ha nem forgott a kamera.

Legutolsó találkozásuk azonban vitába fordult, Ambrus akkor már látott arra utaló jeleket, hogy nincs minden rendben a celebbel.


Pont itt voltunk a stúdióban és volt egy vitánk, amit már nagyon-nagyon sajnálok, hogy ez volt az utolsó beszélgetésünk. Volt egy közös könyvünk, ebből lett egy vita, ott már nagyon feldúlt volt, éreztem, hogy nagyon nem kerek valami. Iszonyatosan beleállt a dolgokba.

Azt mondta, indokolatlanul eldurvult a beszélgetés. Annyit még hozzátett, a kommentelőknek is kicsit vissza kellene fogniuk magukat, ha Berkiről írnak.

Én azt hiszem, ha egy ember nem tudja magát megvédeni, nem illik senkit bántani. Itt a legnagyobb erény az lenne sok embernél, ha csöndben maradna. Mégis mit mond az ember? Halottról jót vagy semmit. Ezt kéne figyelembe venni. Különösen abban a vonatkozásban, hogy ott a két gyerek. Ők sem érdemlik meg ezt.

Hevesi Kriszta szerint Berki nagyon szeretett élni, utóbbi bizonyára meglepődne most, mennyien szerették valójában. A szakember elmondta, szerinte Berki nem tudott igazán vigyázni magára, az egészségére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!