A Magyar Közlöny legfrissebb számából rengeteg hétfőtől érvényes módosítás kiderült, így többek közt az is, hogy ekkortól minden vendéglátóhelynek zárnia kell 11-kor, illetve rövidül a külföldről hazatérők karanténja.

A pénteki rendeletben szerepelnek továbbá az október 1-jétől kötelező iskolai lázmérés részletei is. Mint írták: köznevelési és szakképzési intézménybe nagykorú tanuló csak abban az esetben léphet be, ha a testhőmérséklete nem haladja meg az országos tisztifőorvos által meghatározott mértéket.

A belépés során azt a gyermeket, illetve kiskorú tanulót, akinek a testhőmérséklete eléri vagy meghaladja az országos tisztifőorvos által meghatározott mértéket, a többi gyermektől, illetve tanulótól el kell különíteni, és erről a szülőt vagy a törvényes képviselőt távközlési eszköz útján haladéktalanul tájékoztatni kell

- áll a Magyar Közlönyben, hozzátéve, hogy az országos tiszti főorvos határozatban teszi majd közzé az intézménybe való belépéshez megengedett testhőmérséklet mértékét.

"Az iskolai kötelező lázmérés egy megnyugtatásnak szánt lépés, ami nincs kellőképpen átgondolva"

Október 1-jétől kötelező lesz a hőmérséklet-mérés az iskolába belépésnél. Az Emmi szerint központilag biztosítják majd a lázmérőket, a PDSZ pedig úgy véli, egy hónap iskolába járás után már késő ezt az intézkedést bevezetni.

A kormány hivatalos Facebook-oldalán továbbá közölték, hogy október 1-jétől minden iskolában lesz elegendő lázmérő, és

az alsósok szülei a hőmérőzés helyszínére bekísérhetik a gyermeküket, és ha kiderül, hogy baj van, haza tudják vinni.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!