Jót durmolnak a vízben, az agyuk pedig jelez, ha fogytán az oxigén.


Az északi elefántfókák békésen alszanak, miközben a tenger mélyén sodródnak. Ilyenkor több száz méteres mélységben vannak, így nem leselkednek rájuk tengeri ragadozók.

Ezek az emlősök 2500 méteres mélységben úsznak, és közben naponta csak két órát alszanak. A rövidke pihenőidőszakok sziesztázáshoz hasonlíthatók – írja a BBC.

A Kaliforniai Egyetem kutatói megfigyelésükhöz olyan eszközt erősítettek a jószágokra, amely a kaliforniai partok mentén élő északi elefántfókák helyzetéről és agyi aktivitásáról küld jeleket.

Nyolc emlőst monitoroztak, amelyek hét hónapon át voltak úton, és mintegy tízezer kilométert tettek meg. Eközben vizsgálták az állatok pulzusszámát, mozgását és testhelyzetét is.

Viselkedésük és élettanuk több éves tanulmányozása során azonosították náluk az alvás ismertetőjegyeit.

A jelenség leginkább hulló falevelekhez hasonlítható.

A kutatók különösen érdekfeszítőnek találták, hogy egy emlős képes szundítani, miközben több száz méterrel a vízfelszín alatt van. Ráadásul valóban mély álomba zuhannak, ha emberek volnának, horkolnának. Elég ehhez csak elképzelni, milyen volna egy medence alján ébredni. A fókák agya azonban megbízhatón jelez, és felébreszti őket, mielőtt kifogynának az oxigénből.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!