Az első harmadot öt góllal megnyerő Hydro Fehérvár AV19 8-1-re győzött a vendég olasz HC Pustertal Wölfe ellen szerdán az osztrák jégkorongliga (ICEHL) negyeddöntőjének az első mérkőzésén, írta az MTI.

Kapcsolódó

Fél percet játszott, hogy ne szakadjon meg a 956 meccses sorozata, aztán már repült is mindenórás feleségéhez

Phil Kessel az NHL egyik legszívósabb fickója.

A Fehérvár a Pustertal vagy a Klagenfurt között választhatott ellenfelet, végül az olasz együttesre csapott le, amellyel szemben az alapszakaszban négy mérkőzés alapján ötvenszázalékos volt a mérlege.

Remekül kezdett a hazai csapat, és a 11. percben már két góllal vezetett. Előbb Colin Jacobs, majd fél perc múlva Németh Kristóf közelről volt eredményes, aztán Josh Atkinson is betalált. És még nem volt vége, mert a 17. percben Magosi Bálint, bő egy perc múlva pedig Brady Shaw növelte a különbséget. Az első négy találat közelről, a kapu elől született, az utóbbi pedig középtávolról.

A megnyugtató előnyben is sok minden sikerült a Volánnak, amely a 24. percben már féltucat gólt ütött. A harmadik harmad is hazai találattal kezdődött, a vendégek erejéből csak szépítésre futotta, majd Atkinson a hajrában megint villant.

A Fehérvárnak a mostani a 15. idénye az osztrák bázisú ligában, és hetedik alkalommal került a rájátszásba, de a negyeddöntőn még nem jutott túl.

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc pénteken folytatódik Brunicóban.

Osztrák jégkorongliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Hydro Fehérvár AV19 - HC Pustertal Wölfe (olasz) 8-1 (5-0, 1-0, 2-1)
a magyar csapat gólszerzői: Jacobs (10., 24.), Németh (11.), Atkinson (14., 56.), Magosi (17.), Shaw (18.), Erdély (42.)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!