A Max Planck Intézet kutatói azt akarták megvizsgálni, hogy az ugrópókok álmodnak-e alvás közben. Ehhez fiatal ugrópókok átlátszó külső vázát használták fel, ezeken keresztül tudták megfigyelni, hogyan viselkednek az állatok akkor, ha teljesen nyugodtan alszanak. Az IFL Science beszámolója szerint a pókok a REM szakaszhoz hasonlító alvási fázison mennek keresztül, ami alapján az is feltételezhető, hogy álmodnak is valamit.


"Egy átlagos éjszaka azzal kezdődik, hogy a pók talál egy jó helyet, ahová leereszkedhet" - magyarázta Daniela Rößler, az intézet kutatója. "Cikk-cakkban kis selyemhorgonyokat épít, majd leereszkedik egy selyemszállal, amelyet az egyik hátsó lábával tart meg."

"Gyakran először önmagukat kezdik el tisztítani (lábaikat egymáshoz súrolják, szemüket megtisztítják), néha felfüggesztve is falatoznak egy kicsit. Végül mozdulatlanná válnak. Ezután meglehetősen szabályos időközönként megfigyelhetjük, hogy aktív, de koordinálatlan mozgásokkal járó fázisok váltakoznak, köztük olyan is, amikor a pók összehúzott lába miatt úgy néz ki, mintha elpusztult volna."

Az ugráló pókok nem tudják úgy mozgatni a szemlencséket, mint az emberek, de vannak retinacsöveik, amelyek segítségével mozgatni tudják a tekintetüket. Ezt a mozgást figyelték meg a kutatók 34 fiatal ugrópókról készült éjszakai felvételeken, amint azok szundikálnak a kamera előtt.

A felvételekből kiderült, hogy a pókok retinacsövei rendszeres időközönként mozogtak, a mozgás gyakorisága pedig az alvás során megnőtt,

és ezek az időszakok lábrángással jártak (ezt a két dolgot más állatoknál is megfigyeltek a REM-szakaszban). Az alvó, felnőtt ugrópókok lábmozgását vizsgálva a kutatók észrevették, hogy ezek hasonló időközöket tükröznek, mint a fiatal pókok szemrángási fázisai.

Az eredmények Rößler és munkatársai tudomása szerint az első közvetlen bizonyítékok a REM alvásra egy szárazföldi gerinctelenben. Egyelőre az álmok jelenlétéről nincs közvetlen bizonyíték, de a kutatók elég biztosak abban, hogy a pókok valójában álmodhatnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!