Ritkán kapunk olyan részletes betekintést a kórházak falai között zajló küzdelemről, mint azokból az orvosi beszámolókból, amelyek a Transzlációs Medicina Központ által szervezett szerdai online szakmai fórumon hangzottak el. Mint ismert, már nem csak az elsődleges járványkórházak és a második vonalba tartozó fekvőbeteg-ellátó intézmények veszik ki a részüket a koronavírusos betegek kezeléséből, hanem az ország 77 kórházába érkeznek Covid-pozitív betegek. Számuk a szerdai adat 6153 után csütörtökön már 6426 volt, és napról napra emelkedik.

Az online fórumon a helyzetről nyíltan és őszintén beszélő egészségügyi dolgozók azt emelték ki, hogy a tavaszihoz képest megsokszorozódott a fertőzött betegek száma, és ezt sem eszközzel, sem pedig humánerőforrással nem bírják követni, vagy csak nagyon megfeszítve.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Érződik rajtuk a pánik

Egy észak-magyarországi kórház orvosa arról számolt be, eddig még soha nem élte át azt az aggódást, hogy vajon lesz-e elég utánpótlás és ágy.

Nem lehet utolérni magunkat, csak szaladunk előre

- fogalmazott, hozzátéve: az elmúlt két hónapban megduplázódott a koronavírusos betegszámuk. Bár szereztek tapasztalatot tavasszal, de most úgy érzi, a két hullám között jobban fel lehetett volna készülni a jelenlegi helyzetre.

Az orosházi járványkórházból felszólaló orvos is a tapasztalatokba kapaszkodva mondta, hogy óriási tudást szerez az, aki részt vesz a koronavírus betegek ellátásában, ami annyira új feladat mindenki számára, hogy "mindent újra kell tanulni". A kihívások kapcsán egy kevésbé motiváló tényt is megosztott a több mint kétszáz fős hallgatósággal: kórházában 29 intenzíves ágyat kellene fenntartani, de erre személyzet és infrastruktúra sincs.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

A lélegeztetőgép önmagában csak egy vas

- érzékeltette, hogy az eszköz kezeléséhez nemcsak ágy kell, hanem egészségügyi szakdolgozó is, akikből híján vannak, így 29 helyett jelenleg csak 6 intenzíves ágyon tudnak covidos beteget ellátni.

Betekintést kaptunk egy Budapest melletti kórház működésébe is, ahol 22 intenzíves ágyat kellett kialakítaniuk koronavírusos betegek számára. Az ágyak ugyan már megvannak, mivel azonban a kórházból több orvost és ápolót is átvezényeltek másik kórházba, megfelelő számú személyzet egyelőre ott sincs. Négy kollégáját vezényelték át, ezzel - mint az orvos fogalmazott - kihúzták a talajt a lába alól. Hétfőn jött a hideg zuhany: összesen 54 intenzíves ágy kialakítását irányozták elő náluk, erre azonban biztosan képtelen szakorvost és szakápolót biztosítani, egyelőre legfeljebb nyolc intenzíves ágyon tudnak beteget ellátni. Elárulta azt is, hogy ők leginkább altató- és nem lélegeztetőgépeket kaptak, amelyek működtetésével kapcsolatban kissé szkeptikus, de várják a konkrét feladatot, és várják vissza az átvezényelt kollégákat is, "mert nélkülük nem fog menni." (Arról, hogy hogyan lehet altatógépet is bevetni a lélegeztetéshez, ebben a tavaszi cikkünkben írtunk.)

Az átvezényelt orvosok és ápolók problémáját többen is felvetették. A több megye intenzív ellátására kijelölt győri kórházban például csak Szombathelyről és Sopronból érkező dolgozókkal tudták megoldani a megnövekedett feladatokat, így viszont a szombathelyi és a soproni kórház működése lehetetlenült el. Azóta már visszavezényelték a dolgozókat ebbe a két városba, ezért a gyakran 100 százalékon működő Győrnek kellett valamit kitalálnia, hogy tartsa a lépést.

Kásler utasítást adott: felfüggesztik a halasztható műtéteket, a legtöbb kórház covid-kórház lesz

A miniszter által elrendelt változások arra engednek következtetni, hogy az egészségügy hatalmas nyomás alatt van.

Miután megszületett az elektív műtétek elhalasztásáról szóló rendelet, az onnan felszabaduló személyzetet tudják bevetni a Covid-harcba:

szemészeket, ortopéd sebészeket, reumatológusokat.

Lelkesek és próbálnak segíteni - mondta egy győri orvos, aki szintén kiemelte, hogy kevés a szakképzett ápoló, akik pedig nem azok, próbálják felfrissíteni a tavaszi lélegeztetőgép-gyorstalpalón szerzett tudásukat, de érződik rajtuk a pánik.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Csak papíron működik

Nagyon rossz helyzetben vagyunk, mert nem számoltunk ennyire sok súlyos beteggel - kezdte drámai beszámolóját egy pécsi orvos. Ősszel 8-10-szer több a feladatuk, mint tavasszal volt, a betegek számát, állapotuk súlyosságát és érkezésük hullámát tekintve, magyarázta. A helyzetet súlyosbítja a fertőzés miatt kieső dolgozók nagy száma. Csak az elmúlt hetekben az ötven ápoló harmada esett ki a munkából. Kétharmadnyi ápolói létszámmal kell többszörös feladatmennyiséget ellátni. Ez olyan terhelés, ami tűrhetetlen és veszélyes - fogalmazott az orvos, aki végső elkeseredésében körbetelefonálta a társklinikákat, hogy segítséget kérjen. Előfordul az is, hogy a kórházában a napi halálozási arány ötven százalék felett van.

Állóháborúban vagyunk, és nem látjuk a végét

- fogalmazott. Ha kialakítják a miniszteri rendelet által előírt intenzíves ágyszámot, akkor jóslata szerint a szakszemélyzet annyira felhígul, hogy műszakonként 20-25 betegre jut majd egy ápoló, márpedig "ez rettenetes feladat."

Több orvos is felhozta, hogy a miniszteri rendelet által előirányzott ágyak felszabadítása a kórházak túlnyomó többségét lehetetlen feladat elé állítja.

Ezek csak papíron működő számok, számmisztikai játék. Előkészítettség nulla, csak a borzasztó nyomás van

- fogalmazott egy budapesti orvos.

Egy másik ezt úgy érzékeltette, hogy bár 64 Covid-ágyat várnak el tőlük, valójában csak 16-on tudnak ellátást biztosítani. Problémának írta le azt is, hogy sokkal távolabb eső területek betegeit látja el, és a fejetlenséghez tartozik az is, hogy központi iránymutatás hiányában nekik kell kitalálniuk, milyen terápiát adjanak a koronavírusos betegnek:

Kinek adjuk a remdesivirt? És milyen más kezelések vannak még?

A Covid-ellátás küzdelmes hátteréről és a kórházak telítettségének okairól ebben a cikkben írtunk bővebben:

Ahogy meghal egy beteg az intenzív osztályon, jön a következő a megüresedett ágyra

A két járványhullám között jobban fel lehetett volna készíteni az egészségügyet - mondták lapunknak orvosok, akik szerint több ok vezetett ahhoz, hogy mostanra telítetté váltak a kórházak.

Kiemelt kép: Csóti Rebeka / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!