Örömhírként tálalja az állami Magyar Közút Zrt., hogy elkészültek az M7-es autópálya 20 kilométeres szakaszának felújtásával.


Bár a közleményükben azt írják, hogy tavaly ősszel kezdtek neki a Letenye felé vezető oldalán a 90-es és a 111-es kilométerszelvények közötti szakasz felújításának, valójában már az augusztus 20-i hosszú hétvége utáni hétvégén, tehát még a szeptember 1-jei iskolakezdés előtt sávokat zártak le, óriási torlódást okozva a nyár utolsó tíz napjában.

A beruházás három ütemben valósult meg: az első 2018 őszén, míg a második 2019 május közepén fejeződött be. A harmadik, befejező ütem is elkészült, így 2019. október 28-án, hétfőn a délelőtti óráktól a közlekedők már a felújított pályaszakaszt használhatják.

De akkor sem zavartalanul. 2019. október 28-30 között, hétfőtől szerdáig a műszaki átjárók visszaépítésének idején az autópálya mindkét oldalán egy rövid, 100 méteres szakaszon egy sávon haladhatnak majd az autósok, míg a Budapest felé vezető oldalon a forgalomterelés bevonása miatt szakaszos forgalomkorlátozás várható. Október 30-tól már mindkét oldalon akadály nélkül lehet közlekedni.

Minderre 3,4 milliárd forintot költöttek.

Kiemelt kép: Budaörs, 2019. október 1. Az M1-es és M7-es autópályák fõvárosból kivezetõ szakaszának mindhárom sávjában (j) araszolnak a gépjármûvek átmeneti forgalmi akadály miatt. Ellenkezõ irányban (b) autók és teherjármûvek sorai tartanak jó tempóban Budapest felé. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!