Negyedik szakasza kezdődik a 2017-ben megkezdett szabadvízi strandfejlesztéseknek, a 2030-ig zajló beruházásoknak köszönhetően több mint száz strand újulhat meg - közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a zánkai strandon.


A standfejlesztések negyedik ütemének kezdete alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Guller Zoltán elmondta, hogy a fejlesztés eredményeként az alapszolgáltatások minőségét kívánják növelni, egyebek mellett zöldfelületek újulnak meg, tájékoztató táblákat helyeznek el, egységesítik a strandok arculatát, stégeket, lépcsőket újítanak fel.

A negyedik ütemre vonatkozó pályázati felhívás pénteken jelent meg.

A fejlesztés most következő negyedik ütemében 3 milliárd forintot fordítanak a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Duna mentén, a Tiszánál és a Velencei-tónál lévő szabadvízi strandok fejlesztésére.

Felidézte: 2018-ban 40 település 55 strandja kapott 2 milliárd forint támogatást.

A második ütemben 43 szabadstrand fejlesztésére 4,4 milliárd forintot fordítottak, az idei harmadik ütemben 90 strand kapott összesen 3 milliárd forint támogatást a Balatonnál, a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál.

Guller örvendetesnek nevezte, hogy idén júliusban, meghaladva a tavalyi számot, 1,2 millió magyar nyaralt Magyarországon.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint a jelenlegi járványhelyzetben Magyarország biztonságos országnak számít a régióban, ami nagyrészt a kormány hatékony intézkedéseinek köszönhető. A járványhelyzet kezelése mellett fontos feladata volt a kormánynak a bajba jutott ágazatok segítése is, többek között a turizmus támogatása - tette hozzá. Mint mondta, kedvező mutató, hogy 2010-hez képest az idén a magyarok 65 százalékkal többen tudnak elmenni egyhetes nyaralásra.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Varga György


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!