Az argentin futballzseni inkább a közel-keleti országot választotta a csapat edzése helyett, május 21-ig nem léphet pályára a bajnokságban. Sokak szerint a PSG színeiben már soha nem is fog.


Arról ma korábban beszámoltunk, hogy úgy tűnik, mindössze néhány hónap után véget ér Cristiano Ronaldo karrierje Szaúd-Arábiában, ahova korábban rekordösszegért szerződött.

Most pedig a világ másik legnagyobb élő labdarúgójáról, Lionel Messiről érkeztek izgalmas hírek.

Az argentin világklasszis egyébként szerződésben áll a közel-keleti állam turisztikai hivatalával, az ország turisztikai nagykövete immár egy éve. Kérdés, ez a munka megérte-e a kis kitérőt, ugyanis emiatt a klub két hétre eltiltotta Messit minden tevékenységtől, azaz edzésre sem mehet, és ki kell hagynia a Troyes és az Ajaccio elleni bajnokikat. Legközelebb május 21-én, az Auxerre elleni mérkőzésen léphet újra pályára a csapat színeiben.

Lionel Messi viszonya a csapatával egyébként is megromlott az utóbbi időben: volt olyan meccs is, ahol a csapat szurkolói kifütyülték a hétszeres aranylabdás sztárt. A Paris Saint-Germain sem áll rózsásan az ide szezonban: a BL-ből kiestek, egyáltalán nem biztos még a bajnoki címük, különösen, hogy legutóbbi hat bajnokijukból hármat is elveszítettek.

Messi eddig 71 meccsen 31 gólt szerzett és 34 gólpasszt adott a PSG színeiben, az előző szezonban pedig megnyerte a Ligue 1-et. Francia lapértesülések szerint szinte biztos, hogy az idény végén távozik Párizsból.

(BBC, Index)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!