Már hét éve véget ért a CSI: Miami helyszínelők, azóta pedig semmiben nem láthattuk a sorozat kvázi főszereplőjét, David Carusot. Tekintve, hogy milyen sokat akasztott le tíz év alatt a sikerszéria The Who zenére egysorosokat puffogtató nyomozójaként, nem igazán kell már aggódnia a pénz miatt, szóval jó eséllyel ő döntött a nyugdíj mellett. Most Los Angeles-en, a reptéren örökítették meg lesifotósok, és hiába van rajta a jóformán védjegyévé vált napszemüvege, még így se valószínű, hogy felismernénk, ha esetleg elsétálnánk mellette.

Fotó: X17online.com

Az utóbbi időkben egyébként azért cikkeztek róla, mert időről-időre beperli az aktuális asszisztense. A volt asszisztense többek közt azért perelte be idén, mert állítása szerint a színész 200 ezer dollárt ígért neki, ha hazudik az őt megelőző asszisztensével való pereskedése során, továbbá 250 ezer dolláros házat Kubában, meg egy lakást a nővérének, amit azóta sem kapott meg. Ezen kívül azzal is vádolja a színészt, hogy amellett, hogy rendszeresen rasszista volt, többek közt vele és családjával szemben is, folyamatosan zaklatta szexuálisan, többször a fenekét fogdosva, vagy hozzányomva az ágyékát. Sőt, egy alkalommal a vád szerint a színész a vállához dörzsölte kéretlenül a péniszét.

Kiemelt kép:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!