A Magyar Narancs készített interjút Alföldi Róberttel, aminek a kiindulópontját Köszönjük, Magyarország! elnevezésű pályázat adta, amely egymilliárd forinttal segíti a független művészeket. Alföldi szerint egy stadion árának ötöde kellett volna legalább a mentőövhöz, de a TAO-elvonások óta ő már nem csodálkozik semmin.


A TAO minden színházat, független helyet, társulatot, méltatlan és kiszolgáltatott helyzetbe hozott, de még ez sem volt elég egy egységes, erős szakmai fellépéshez. Különalkuk köttettek, Tarlós intézkedett. Ha akkor összefogott volna minden érintett terület, lehetett volna változás. A TAO-elvonás valójában mindenkit egyformán sújtott, a táncosoktól a vidéki művelődési házakig. A kultúra egészét! Ki kellett volna állni azok mellett, akik becsületesen használták fel, és azok ellen viszont közösen fellépni, akik milliárdokat csaltak el. Aminek mellesleg azóta sincs következménye. De nem, nálunk mindenki megpróbálta a saját pecsenyéjét sütni. Csak én talpon maradjak!

- mondta a lapnak, és hozzátette, hogy ezután az egzisztenciális bizonytalanság még több embert taszít majd félelembe. De Alföldinek azokkal az emberekkel van igazán problémája, akik bár nem szorulnak rá, mégis óvatoskodnak, öncenzúráznak.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!