Alekoszként ugyanis akkoriban irritálta volna a „prolibokszolókat”, így lett Nagy Sanci.


Álnéven bokszolt a '90-es évek elején, ezért nem emlékszik rá Kokó a közös múltjuk ellenére - ezt állítja Nagy Alekosz. A celeb azt írta: nincs harag benne az ügy miatt.

A görög származású celeb múlt héten Hajdú Péter Frizbi című műsorában vendégeskedett. Alekosz itt többek között arról beszélt, hogy

Sőt, a celeb szerint olyannyira hasonlítottak is egymásra, hogy az edzők gyakran össze is keverték őket.

Az egykori villalakó történetének hitelességét azonban nem erősítette meg, mikor a világbajnok bokszolót is megkérdezték erről.

„Az a helyzet, hogy nagyjából arról sincs fogalmam, hogy ki is az a Nagy Alekosz. Abban pedig biztos vagyok, hogy soha nem volt ilyen nevű szekrényszomszédom. És természetesen jól tudja, nem edzettem a KSI-ben” - válaszolta Kokó a megkeresésre.

Alkeoszt azonban úgy tűnik nem hagyta nyugodni az ügy, ezért szerdán egy Facebook-bejegyzésben egy újabb csavarral állt elő. Ahogy fogalmazott: nem szereti az igazságtalanságot, „a dolgokat most végleg a helyükre” teszi.

Alekosz szerint így történhetett, hogy a világbajnok nemtudta fölismerni a nevét.

„Nincs harag bennem” - tette hozzá a celeb, aki sorait egy latin idézettel zárta, miszerint „tévedni emberi dolog”.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!