Andrij Jermak szerint azon dolgoznak, hogy a közeljövőben megszervezzék a két vezető találkozóját.


Ukrajna és Magyarország a közeljövőben készül találkozóra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök között - mondta közölte az ukrán elnök kabinetfőnöke csütörtökön, miután telefonon egyeztetett Szijjártó Péterrel.

Andrij Jermak szerint „eredményes telefonbeszélgetést” folytattak a magyar külügyminiszterrel, és

Jermak szerint a beszélgetésen szó esett Ukrajna előrehaladásáról is az európai integráció útján.

A beszélgetésről Szijjártó is beszámolt a Facebook-oldalán.

Néhány hete kötött megállapodásunknak megfelelően ma újra telefonon egyeztettünk Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével. A folyamatos magas szintű párbeszéd fenntartása fontos, mert az reményt ad arra, hogy javítani tudjuk kapcsolatainkat, márpedig mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a lehető legjobb együttműködést tartsuk fenn minden szomszédunkkal” - írta.

Szijjártó azt is hozzátette, hogy nem változtatnak a békepárti álláspontjukon, de

mert „ott lehetőségünk lesz a legfeszítőbb kétoldalú kérdések megvitatására”.

December 25-én Ihor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője azt mondta, hogy az ukrán elnök meghívta Orbán Viktort, így egy kétoldalú találkozó keretében ülhetnek tárgyalóasztalhoz. Ezt később a magyar kormányfő is megerősítette az idei utolsó Kormányinfón.

„Tárgyalási ajánlatot tett, amit én elfogadtam” - mondta akkor Orbán.

(Forrás: Reuters, Világgazdaság)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!