Hősként ünnepelnek Kínában egy 28 éves férfit, aki az élete kockáztatásával mentette meg a haláltól egy 5. emeleti ablakból kizuhant 2 éves fiút - jelentette a helyi sajtó. Az eset május 23-án történt, a Hzsincsiang tartományban található Jining városában.

A hősies mentést egy térfigyelő kamera rögzítette. A felvételen - amit a kínai közösségi oldalakon több százmillióan néztek meg - látni, ahogy az autójával éppen leparkoló Tonik Turghanbek észreveszi a bajba került kisfiút, és azonnal cselekszik: gyorsan a zuhanó kisfiú alá állt, hogy elkapja.

A 26. emeletről zuhant betonra egy 6 éves kínai lány, majd felállt és elsétált

Térfigyelő kamera rögzítette a zuhanást.

A nagy erővel becsapódó gyereket nem sikerült elkapnia: a kisfiú a férfi mellkasának csapódott, és ledöntötte a lábáról a férfit, aki mozdulatlanul terült el a járdán. Azonban sikerült annyira mérsékelnie a becsapódás erejét, hogy a kisgyerek végül komolyabb sérülések nélkül megúszta az esetet.

A kisfiút és a férfit azonnal kórházba szállították. Kiderült, hogy Turghanbek a fején és a karján sérült meg, de csak könnyebben, míg a gyereknek szinte semmi baja nem esett. A kisfiú családja közölte, a férfi megmentette gyermekük életét, és ezért életük végéig családtagként fogják kezelni Turghanbeket.

Túlélte egy 3 éves, hogy kizuhant a 15. emeletről

A kínai kisfiú arccal elő csapódott a talajnak, mégis életben maradt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!