A közmédia nézettségi, illetve hallgatottsági adatai nem nyilvánosak, de a Google-keresésekből lehet rá következtetni. Magyar Péter csütörtöki interjúja rekordnézettséget hozhatott.

Május vége óta először tűnt fel Magyar Péter a magyar közmédiában, amikor csütörtök reggel rövid interjúkat adott az M1-nek és a Kossuth Rádiónak.

A politikus már aznap délután büszkén posztolt Facebookon arról, hogy „nézettségi rekordot döntött”. Azonban a közmédia nézettségi adatai általában nem nyilvánosak, és az MTVA is leginkább a sportközvetítésekkel elért sikerekkel szokott büszkélkedni. A hivatalos nézettségi toplistákon a reggeli műsorok pedig ritkán szerepelnek.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne mérnék a nézettséget – évente 267 millió forint közpénzt költenek rá –, csak éppen az eredményeket nem hozzák nyilvánosságra.

Mégis van egy kapaszkodónk, amiből következtethetünk arra, mennyire volt kiugró az érdeklődés csütörtökön a közmédiás átlaghoz képest, írja a Telex.

Ez az oldal ugyanis szerepel a magyar interneten standardnak számító Gemius méréseiben, és az adatok alapján

Az ábrákból az is látszik, hogy szeptember legerősebb időszakait – jellemzően Forma-1-es futamok napjait – éppen csak sikerült felülmúlni.

A Kossuth Rádióval kapcsolatban még ennyi adatunk sincs, így a Google Trends-hez fordultunk támpontért. A keresési adatok alapján úgy tűnik, hogy

csütörtökön hirtelen sokszorosára nőtt az érdeklődés a Kossuth Rádió iránt,

amit jó eséllyel annak köszönhetünk, hogy sokan próbálták megtalálni, hol hallgathatják meg Magyar Péter interjúját. Kontrollcsoportként a Petőfi Rádió kereséseit is vizsgálta a Telex, amit pirossal jelöltek a grafikonon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!