Közlekedési fennakadásokat is okozott a nagy eső szombaton Debrecenben, a városban és környékén számos épületet és pincét öntött el a lezúduló bő csapadék.


A nagy esőzések miatt változásokat kellett bevezetni Debrecen közösségi közlekedésében szombat délután - közölte a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. sajtóügyeletese az MTI-vel.

Magyarné Csohány Andrea tájékoztatása szerint a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű eső miatt a Köztemető-főkapu fordulóban megállt a víz, ezért a 3-as és az 5-ös trolibuszok csak rövidebb útvonalon, a Kassai útig közlekednek.

A nagy eső miatt a 2-es villamos külső szakaszán, a Thomas Mann utcán megállt a víz a villamos pályán, ezért a villamosok csak a Szent László Görögkatolikus Gimnáziumig közlekednek. A gimnázium és a Doberdó utca között autóbuszok szállítják az utasokat.

Az utazás megkezdésekor érvényesített vonaljegy átszállás után is érvényes, de azt átszállás után is érvényesíteni kell - jelezte Magyarné Csohány Andrea.

A katasztrófavédelem azt közölte, hogy Debrecenben a tűzoltóknak számos helyre kellett kivonulniuk az eső miatt. A víz rövid időn belül a város északi részének több társas- és családi házait, azok pincéit, garázsait árasztotta el. (MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!