Meglehetősen váratlanul ért, hogy be kell zárnom, mert még a múlt héten is azt mondta Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón, hogy a kocsmákat nem fogják bezárni. Emiatt a kommunikációs probléma miatt nem kevés friss áru rohad majd rám

- mondta koronavírus terjedése miatti kormányzati korlátozásokról Balázs, aki egy II. kerületi kávézó és egy szintén budai kocsma tulajdonosa. Szerinte az újabb kényszerszünet ismét jelentős károkat fog okozni a vendéglátó szektorban. Igaz, úgy véli, minden attól függ majd, hogy meddig tart az újabb zárás.

Mint mondta, a mostani, 30 napra szóló korlátozás idején mindenképp megtartja az alkalmazottait, de azt nem tudja, hogy lesz-e erre módja, ha utána is zárva kell tartani. A frissen közölt kormányzati segítségnyújtásról szólva elmondta, a járulékmentesség és az 50 százalékos bérkompenzáció ugyan segítség, de szerinte ez nem fogja orvosolni a problémákat. Úgy látja, legalább áprilisig nem lesz fellendülés, és akkor is majd inkább a nyitott teraszokat keresik majd a vendégek.

A novemberi bruttó bér felét téríti meg az állam a bezárni kényszerülő létesítményeknek, de csak utólag

A munkáltatói terhekre adómentesség is jár a bértámogatás mellé. Kivéve, ha szálláshelyről van szó.

Hasonló véleményt fogalmazott meg egy III. kerületi étterem-tulajdonos is, aki már szerdán kénytelen volt elküldeni az alkalmazottai felét. Andor úgy látja:

Nyilván nem egy hónapos lesz a zárás, mert karácsony előtt már senki nem fog kinyitni, nem lesz sem karácsonyi, sem januári rendezvény. Márciusig marad a teljes bizonytalanság. Legfeljebb az ételkiszállítás, illetve az elvitelre készülő áru tarthatja életben a boltot. Előbbi viszont magas költségekkel jár. Ezek a megoldások csupán arra jók, hogy így csak a személyzet felét kell elküldeni, és nem mindenkit.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A kormányzati bérkompenzációról és a járulékmentességről azt mondta, ez több segítség, mint amit az első záráskor kaptak, ám valójában ez sem számít sokat. A fizetések felének kifizetése azok esetében persze jó, akit meg tudnak tartani, mert részt vesz a kiszállítási feladatokban, de ez valójában nem munkaerő-megtartó intézkedés, hiszen a pincérnek és a pultosnak már nem tud munkát adni, ha ők nem termelik meg a bérük felét, hiába adja oda a másik felét az állam.

Pengeélen táncolva lehet próbálkozni talán. Mindenképp veszteséges lesz a működés. Aki el tud menni áprilisig, az megúszhatja. De kinek lesz 4-5 hónapos tartaléka?

- fejtegette. Andor arról is beszélt, hogy miközben minimális segítséget kapnak, például az adóhatóság és a közműszolgáltatók nem veszik figyelembe a történteket, ugyanúgy behajtanak mindent az utolsó fillérig. De a bankok már nem hiteleznek a vendéglátósoknak. Mint mondta,

volt olyan kollégája, aki a babaváró hitelt sem kapta meg, hiába volt régóta nyolcórás munkaidőre bejelentve, és felelt meg minden követelménynek.

Aki pedig korábban kölcsönhöz jutott, azok közül akad olyan, aki úgy néz szembe az új korlátozásokkal, hogy az első záráskor felhalmozott tartozásait sem tudta kifizetni.

A kisebb vendéglátóhelyek közül sokan nagy bajban vannak, sok helyen azért sem számít érdemben az 50 százalékos bérkompenzáció, mert az alkalmazottak minimálbérre vannak bejelentve, jövedelmük többsége a borravalóból származik. Az egyik belvárosi bár résztulajdonosa szerint éppen ezért hiába vezetik be a kompenzációt, mégis el kell küldeniük a dolgozókat. Ő is arról beszélt, a vendéglátó piacon általános helyzet, hogy sokan a borravalóval keresnek, azt pedig nem lehet kompenzálni.

"Így nem tudunk megélni" - taxisok segítettek a bajba jutott vendéglátósoknak

Az 50 százalékos állami bértámogatás nem jelent megoldást a legújabb szigorítás hatására munkájukat elvesztő vendéglátósoknak.

A várható helyzetről érdeklődve megkerestük Gerendai Károlyt, aki évtizedeket töltött el a vendéglátóiparban, ő nyitotta meg Magyarország első Michelin-csillagos éttermét, a Costest. Az üzletember szintén azt hangsúlyozta, nem mindegy meddig tart majd a zárás, de azzal ő is egyetért, hogy jövő tavaszig nem várható semmilyen fellendülés, így sokaknak a következő korlátozás már csak a kegyelemdöfést adja meg. Ugyanakkor szerinte az első lezárások idején sokan alkalmazkodtak a helyzethez: kiszállításra, elvitelre alapuló működésre álltak át. Közülük bizonyosan nagyobb számban talpon maradnak majd.

A Costest 90 százalékos forgalomcsökkenés sújtotta, de új konstrukcióban végezzük a kiszállítást, így esetünkben számít az 50 százalékos bérkompenzáció

- fogalmazott. Szerinte egyenként kell megvizsgálni, hogy ez a segítség valójában kinek jelent mentőövet, bár szerinte a többség számára feltehetően nem elegendő, de mindenképpen érdemibb, mint az első szigorítások idején volt.

Gerendai arról is beszélt, problémásnak látja, hogy azzal nem számolnak, hogy a béreken túl más költségek is vannak, mint például a rezsi, az alapanyagok és a bérleti díjak. Úgy véli, a bejelentett intézkedések legfeljebb egyes munkakörök megtartásához elegendőek. A szigorításokkal a helyzetre való tekintettel egyébként egyetért, és szerinte ezzel a vendéglátósok többsége is így van.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Polyák Norbert, a Gundel étterem ügyvezető igazgatója szintén azt látja problémásnak, hogy nem lehet tudni, meddig tart a zárás, és hogy ebben az időszakban végig igénybe vehető lesz-e a támogatás. Ő arról beszélt, hogy most minden segítség számít, ugyanakkor az éttermükben már az első hullám idején jelentős költségoptimalizálásra volt szükség. Úgy látja, általánosságban a vendéglátóhelyek esetében egy hónapnál tovább sokan nem tudják majd elkerülni a csődöt. Ő is arra számít, hogy tavasszal indulhat újra a vendéglátás.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!