Bravúros győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozat F csoportját a magyar kosárlabda-válogatott, amely Szombathelyen verte 77-75-re a címvédő Szlovéniát. Tétmeccsen még sosem sikerült nyerni ellenük.

Nem mindig kosarazunk jól, néha vannak gyerekes problémáink, de aki azt mondja, hogy ezeket a fiúkat nem lehet szeretni és nem becsüli meg őket, az rossz ember. Nem lehet mást mondani

- mondta az M4-nek a szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan, aki szerint a teher nem szétnyomja csapatát, épp ellenkezőleg, összetartja, mert nem hibáztatják egymást, hanem a megoldást keresik, így játékosai igazi példaképek.

Fotó: MTI/Varga György

Ivkovics helyzete elég érdekes. A kapitányi posztot 2013 óta betöltő szakember január elején jelezte, hogy leül a Kaposvár kispadjára, noha a szövetség részéről a felnőtt szövetségi kapitányok alkalmazásának egyik feltétele az volt, hogy élvonalbeli klubnál nem végezhetnek szakmai munkát. Ivkovics Sztojan a kialakult helyzet után beadta felmondását, amit az MKOSZ elfogadott, így elvileg a vasárnapi, ukrajnai Eb-selejtező lesz az utolsó mérkőzése a csapat élén.

Ezt nem kell túlmisztifikálni. Kértem egy felmondási időt, szeptember végéig. Itt az a lényeg, hogy köztem és az MKOSZ között nincsen probléma, egy házasságnál is azt szoktuk mondani, hogy a hetedik év a kritikus. Nálunk is az lett

- mondta és elárulta, hogy dolgoznak a megoldáson, azt pedig mindenki láthatja, hogy a csapat ott akar lenni az Európa-bajnokságon, és az a legfontosabb. "Ez a csapat nem Sztojan Ivkovicsé, nem a válogatotté, ez a magyar embereké."

Úgy távozik a magyar kosárkapitány, hogy kicsit azért még marad

Fura döntés.

A szlovénok és az ukránok mellett még Ausztria a mieink csoportellenfele. Az első három válogatott kijut a 2021-es Európa-bajnokságra, melyet Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában rendeznek.

Kiemelt kép: MTI/Varga György


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!