Nagyjából a fél országnak jut több-kevesebb az Orbán-kormány választások előtti pénzesőjéből. Érintett lehet

  • 260-460 ezer fiatal,
  • több mint egymillió család, illetve 1,5 millió kereső szülő,
  • mintegy 2,5 millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő.

Némi átfedéssel 4-4,5 millió magyar felnőttet vettek célba a választási csomaggal, ami - mint korábbi cikkünkben összegeztük - néhány százmilliárdról rövid idő alatt ezermilliárdos nagyságrendűre dagadt, és egy része a következő kormányt is terheli majd. Körképünkben megszólaltattuk azokat, akik nem férnek bele a kedvezményezett körbe, vagy beletartoznak ugyan, mégsem részesülnek a jóból.

25 év alatti is kimaradhat az szja-mentességből

2022-től a 25. életévüket még be nem töltött munkavállalók jövedelme az előző év júliusi átlagbér mértékéig mentesül a személyi jövedelemadó megfizetése alól. A Magyar Nemzeti Bank becslése szerint a 25 év alatti foglalkoztatottak mintegy 90 százaléka keres átlag alatt, így a korosztály bérjövedelme csaknem teljes egészében adómentessé válik.

Az intézkedés hozzávetőleg 280 ezer fiatalt érinthet, jövedelmük összességében mintegy 130 milliárd forinttal emelkedhet. Más becslés szerint a kedvezmény mintegy 260 ezer fiatalt érinthet, sőt az alkalmi munkásokat is ideértve akár 460 ezren is lehetnek, akik többletjövedelemhez jutnak. A jegybank pártolja az intézkedést, úgy véli, a fiatalok adómentessége középtávon emelheti a korcsoport foglalkoztatását, és hozzájárulhat a gazdaság gyorsabb növekedéséhez.

Koszticsák Szilárd / MTI Cukrásztanuló nyári diákmunkán a gödöllői Monarchia Rétesházban

Nem minden fiatalnak jut azonban a kedvezményből: kimaradnak a 25 év felettiek, illetve az olyan 25 év alattiak, akiknek nincs szja-köteles jövedelmük, mert nincs munkájuk, vagy csak olyan jövedelmük van, amiből nem fizetnek szja-t, például katáznak.

Nem vártam el, hogy én is kapjak plusz pénzt, nagyjából hidegen hagy ez a fajta kormányzati taktikázás. Mégis, attól, hogy kimaradok, úgy érzem, mintha az állam számára haszontalan lennék. Nem jó, hogy egyeseket kvázi kitüntetnek kor, vagy családi helyzet alapján, miközben másokat kirekesztenek

- véli az éppen új szakmájában elhelyezkedő 27 éves Roland. Jennifer csak alkalmi munkákat talált eddig, a szüleivel él, és éppen újra tanul, hátha más végzettséggel több szerencséje lesz. Ha lenne állása, szívásnak érezné, hogy csak azért, mert elmúlt már 25, neki meg kellene fizetnie az szja-t, miközben fiatalabb kollegájának nem. De hozzátette azt is, nyilván nincs annyi pénz, hogy mindenkit egyformán támogassanak, ezért szerinte érthető, hogy egyes csoportokat kiemelnek.

Minden rétegnek kellene kedvezményt adni, nem csak a 25 év alattiaknak. Azt értem, hogy a fiataloknak segíteni akarnak, de lehet, hogy erre szüksége lenne egy 26-28 évesnek is, vagy éppen egy nyugdíjhoz közel állónak. Ez nem korfüggő, hanem élethelyzet kérdése

- ez már az 58 éves József véleménye.

Nekem különösebben nem hiányzik, de ne felejtsük el azt sem, hogy az ország kevésbé szerencsés szegleteiben csak álmodnak olyan fizetésről, amit a fővárosban és vonzáskörzetében természetesnek vesznek. Akik nehezen élnek, azoknak kellene segíteni

- kommentált a 30 éves Kitti.

Szja-visszatérítés: nem elég önmagában, hogy gyerekünk van

Orbán Viktor bejelentése alapján, ha meglesz idén az 5,5 százalékos GDP-növekedés, akkor a gyerekes szülők visszakapják az idei évre ténylegesen befizetett személyi jövedelemadót az átlagkeresetig. A visszafizetés a jövő év elején történik, és a maximális összeg szülőnként 809 ezer forint lehet. Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó úgy becsülte, körülbelül 1,1 millió családnak járhat az szja-visszatérítés, de mivel mindkét szülő visszakaphatja az adóját, így 1,5 millió keresőről lehet szó, akik összesen 550-600 milliárd forinttal gyarapodhatnak. (A kedvezmény méretének érzékeltetésére: az idei évre összesen 2718 milliárd forintos szja-bevételt, jövőre pedig ennél 150 milliárd forinttal többet terveztek a költségvetésben.)

Persze, ez sem azt jelenti, hogy minden rászoruló családnak jut az adó-visszatérítésből. Főleg a kisebb keresetűek, illetve többgyermekesek, akik a családi adókedvezmény révén már most sem feltétlenül fizetnek szja-t, nem fogják megkapni a maximális, 809 ezer forintot. De azoknak sem lesz meg a maximum, akik az év egy részében nem tudtak dolgozni, mert a koronavírus miatt megszűnt a szülő munkája, vagy a gyerekkel otthon kellett maradnia az online oktatás alatt. Így lesznek családok, ahol akár mindkét szülő megkaphatja a maximális szja-visszatérítést - összesen több mint 1,6 millió forintot -, máshol viszont ennek töredéke lehet a plusz pénz, ha egyáltalán érkezik valamennyi. A rászorultság elve nyomokban sem érvényesül.

Mindent, vagy semmit

A számítások alapján egy háromgyerekes szülő a családi kedvezmény maximális érvényesítése mellett (ami havi 99 ezer, évi 1,188 millió forint pluszt jelent nettóban) 1,1 millió forintos fizetés esetén megkaphatja még a maximális, 809 ezer forintos szja-visszatérítést is. Ha a párja is dolgozik, és legalább átlagkeresetet visz haza, akkor ő szintén 809 ezer forint szja-visszatérítést kaphat februárban. Így a család jövedelme éves szinten összesen 2,8 millió forinttal lehet több, mint egy gyermektelen családé. És 1,618 millió forinttal lehet nagyobb az szja-visszatérítéssel, mint eddig.

Varga Jennifer / 24.hu

Ha viszont egy ugyancsak háromgyerekes családban mindkét szülő minimálbért keres, és mindketten érvényesítik a családi adó- és járulékkedvezményt, akkor egyáltalán nem lesz fizetendő szja-juk, így adó-visszatérítésre nem számíthatnak. Náluk is rosszabb helyzetben lehetnek az egyedülálló szülők. Különösen, mert zömmel nőkről van szó, akiknek a fizetése többnyire alacsonyabb, mint a férfiaké.

Teljesen kimaradnak, akik nem jogosultak családi pótlékra, vagy jogosultak, de nincs (elég) szja-juk. Például a legalább négy gyermekes anyák, akik szja-mentesek - ők tavaly mintegy 57 ezren voltak, és összességében 22 milliárd forintnyi jövedelemadót nem fizettek be, ami nyilván jelentős segítség nekik. Viszont értelemszerűen teljesen kimaradnak az szja-visszatérítésből, akkor is, ha dolgozó, egyedülálló anyáról van szó, és persze akkor is, ha az anya a gyerekek nevelése mellett nem tud munkát vállalni.

De kimarad József is, akinek három gyereke már felnőtt. Ezt nem érzi igazságosnak, és nem érti azt sem, miért támogatják maximálisan azokat a családosokat, akik kifejezetten jól keresnek, miközben egy egyedülálló apának, vagy anyának, akár egy Covid-özvegynek, kevés fizetés mellett, több gyerekkel esélye sincs a 809 ezer forintra. Ő csak azoknak a családosoknak adna, akik rászorulnak. Kitti nem panaszként, de azzal reagált, hogy gyermektelen fiatalként nekik a legkevesebb a szabadságuk, ergo ők dolgoznak, adóznak a legtöbbet, ilyenkor mégsem számítanak. Úgy gondolja, ha már adni akartak, mindenkinek kellett volna adni, aki átlagkereset alatt van, de csak nekik.

Aki luxusjárgánnyal viszi a gyerekét lovagolni, annak nincs szüksége szja-visszatérítésre vagy CSOK-ra

- jegyezte meg.

Lakásfelújítási támogatás, ha van gyerek és lakás

Tavaly decemberben jelentette be a miniszterelnök, hogy támogatják idén januártól a 25 év alatti, gyermeket nevelő, illetve gyermeket váró családok lakásfelújítását. Hatmillió forintig kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamatozású lakás-felújítási hitellel és akár hárommillió forintnyi utólagos, vissza nem térítendő támogatással, 2022. december 31-ig. Azokat a gyerekeseket támogatják tehát, akik a koronavírus-válság ellenére, illetve önerőből is képesek kifizetni a renoválást, vagy legalább hitelképesek. A GKI és a Masterplast januári, lakáspiaci felmérése alapján két év alatt 640 ezer család vehet részt a lakás-felújítási programban. Ha ez valóban így lesz, az eddigi másfél millió forint körüli átlagos támogatással számolva 960 milliárd forintba kerülhet mindez.

Kimaradnak akiknek nincs gyerekük, vagy 25 évesnél idősebb gyerekük van csak, és akiknek van ugyan gyerekük, de nincs lakásuk, nem hitelképesek, vagy nem akarnak, nem tudnak lakást felújítani.

Józsefnek van felújítandó lakása is, és vannak gyerekei, csak nem 25 év alattiak, szóval támogatást nem kaphat.

Mi csak dolgozunk, adózunk, minden egyes nap, cserébe coki jár nekünk a kormánytól. Ha az elszálló hiány miatt adóemelések lesznek, azt érezhetjük majd

- mondta. Mária egyedülálló, gyermektelen, már nem sok van neki a nyugdíjig, és nyakig benne van egy lakásfelújításban. Nem irigyli a gyerekesektől a kedvezményt, bár neki is jól jött volna. Ő is inkább azon bosszankodik már előre, hogy végül mindenkire szétterítik majd a költséget, amibe a kormány adakozása kerül.

13. havi nyugdíj, mindenkinek

Az eredetileg bejelentett félhavi helyett teljes havi összeget kitevő 13. havi nyugdíj érkezik februárban, és összesen mintegy 300 milliárd forintba kerülhet. Mindenkit érint, aki nyugdíjat, vagy nyugdíjszerű ellátást kap, függetlenül attól, hogy mekkora annak az összege, pár tízezer forint-e, vagy esetleg milliós. Bár egyik megszólalónkat sem érinti közvetlenül, a nyugdíjasok juttatását alapból senki nem vétózta. Viszont mindenki azon a véleményen volt, hogy érvényesíteni kellett volna a rászorultság elvét, és azoknak a nyugdíjasoknak adni plusz pénzt, akik az átlagnál kevesebből kénytelenek élni. Igaz, akkor a juttatást nem lehetne 13. havi nyugdíjként eladni, viszont a kis nyugdíjak februári megduplázásánál több is juthatott volna azoknak, akiknek igazán gond a megélhetés.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!