Biztosan ti is láttatok már legalább egy miniszobrot Budapesten, vagy legalább egy fotót valamelyikről. A Batthyány térről a a Lánchíd irányába sétálva a Bem rakpart kő mellvédjén például először egy aprócska tankra lehettek figyelmesek, majd a Halász utca magasságában A nagy ho-ho-horgász című rajzfilmből ismert Főkukacot láthatjátok.
Áprilisban a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren leplezték le Liszt Ferenc miniatűr bronz szobrát, majd a Széll Kálmán tér egyik lépcsőjénél jelent meg Mekk Elek, a kétbalkezes ezermester fúróval a kezében, azután egy földön fekvő, körberajzolt, pisztolyt szorongató kicsiny állat – stílszerűen Columbo, a tévés nyomozó Falk Miksa utcai szobra mögött.
Rengetegen találgatták, miért kerültek ki ezek az alkotások, miért pont ott állnak, ahol, vajon ki készítette őket. És természetesen különféle elemzések jelentek meg a szobrokról: sokan a testtartásukból, a mellettük található tárgyakból, a helyszínből stb. próbálták meg kikövetkeztetni, mit jelentenek, mit sugallnak.
A gerillaszobrok alkotója Kolodko Mihály kárpátaljai, ungvári születésű művész, aki szülővárosában már számos icipici szobrot helyezett el az utcákon, köztereken.
Első budapesti szobra a Főkukac volt. Amikor arra kértem, mesélje el, honnan származott az ötlet, azt mondta, akkor határozta el a szobor elkészítését, amikor úgy döntöttek a családdal, hogy Magyarországra költöznek:
„Eszembe jutott, hogy kiskoromban ez volt az egyik legnépszerűbb rajzfilm. Bár ma már nem olyan divatos ez a mese, mint az én gyermekkoromban, szerettem volna, ha a gyermekeimben hasonló érzéseket kelt, mint annak idején bennem. Úgy gondoltam egy szobor segíthet nekik a Magyarországra költözéskor, szerettem volna, ha olyan emlékük marad róla, amely összekapcsolja Ungvárt és Magyarországot. Ezért reprodukáltam olyan szobrot, ami Ungváron is látható.
Együtt kerestük a gyerekekkel Budapesten a lehetséges helyszíneket a Főkukac szobrának, jöttünk-mentünk, majd a feleségem és a gyerekek végigkísérték a készítését.
Látták amikor még plasztilinban volt, látták, hogyan dolgozom, hogy kiviszem a kiválasztott helyszínre, fotózom, nézem, hogy jó legyen, utána még dolgozom rajta. Kapcsolatuk lett a Főkukaccal. Közben a sorozatot is megmutattam nekik, és remélem, hogy ha felnőnek, ugyanolyan érzés lesz számukra, mint nekem.
Gyermekkoromban ugyanis ez volt az első film, amelynek segítségével a magyar nyelvet tanultam, ezen mértem le, mennyit értek a magyar nyelvből.”
Kolodko Mihály 1978-ban született a kárpátaljai Ungváron. 1996-ban végezte el az Ungvári Művészeti Iskolát, 2002-ben szerzett diplomát a Lembergi Művészeti Akadémia szobrászat szakán.
Tanulmányai során csoportos, illetve plein air projektekben dolgozott Ukrajnában és külföldön is. (A plein air lényege a természetes fény, a természetes megvilágítás, a szabadtéri munka.)
A műfaji- és a monumentális szobrászaton kívül jelenleg miniatűr figurák köztéri megjelenítésén dolgozik. Apró szobrait többek közt Ungváron és Budapesten is láthatjátok.
Az apró méretű szobrok készítése részben a szobortervezés egyik fázisára, részben anyagi okokra vezethető vissza. Kolodko Mihály azt mondta erről, hogy amikor szobrot alkot, először kis méretben készíti el, és utána nagyítja. „Ebben az esetben azonban nem történt meg a nagyítás, mert nem volt pénzem a nagy méretűre. Arra gondoltam, mégis jó lenne egy gondolatot úgy befejezni, hogy ne csak a műhelyben maradjon egy példány plasztilinból ("szobrászgyurmából"- a szerk.) hanem kikerüljön a közönség elé, és hogy kell neki bronzanyag, hogy kint állhasson valahol. Ezeket a szobrokat nem megrendelésre készítem, senki sem fizet értük.”
És még egy ok, amiért ezek a szobrok kicsik: a nagy szobrok elhelyezéséhez eleve tér kell, talapzat, a felállításukhoz pedig engedély. Az alkotó azt mondja, hogy amikor az első miniszobor feltűnt, erre a kis formátumra annak idején nem vonatkoztak külön szabályok.
Az első apró gerillaszobrok Ungváron jelentek meg. „Volt, akinek tetszett, de a többség furcsállta, nem értette, mi ez, és miért ilyen pici?” - meséli Kolodko Mihály.
„Idő kellett, mint bármilyen más új ötletnek, hogy feldolgozzák az emberek. 2012 körül, amikor már többet kezdtem csinálni, és több darabot is kint láttak, és rájöttek arra, hogy minden szobor valamilyen gondolatot jelenít meg, kezdtek rájönni, hogy ez egyfajta kommunikációs eszköz.”
Legutóbb a budapesti Columbo-szobor mögött felállított apró figuráról indult vita a közösségi oldalakon és a fórumokon. Eleve azt találgatták, milyen állat lehet: pele, mókus vagy patkány, esetleg más rágcsáló? Akadt, aki úgy vélte, ez a nem sokkal azelőtt kirobbant szurikáta-ügyet szimbolizálja, mások azt írták, Columbónak adott feladatok az alkotó.
A Köztérkép egyik felhasználója, Katie G. azt írta, egy kis nyomozással felderítette, miért született a szobor: „A mű címe 'Ars longa vita brevis'. A művészet örök, de az élet rövid, vagyis az alkotás megmarad, de a művészt a halála után elfelejtik. Az alkotó ezzel a mókussal Maurizio Cattelan, olasz művész 1996-os Bidibidobidiboo című installációjára kíván utalni. Cattelanra jellemző, hogy meghökkentő, szatirikus műveivel provokálni akar, pl. kitömött állatokat emberi érzelmekkel ruház fel. Ennél a művénél egy szerényen berendezett konyhában egy mókus végső kétségbeesésében a konyhaasztalnál ülve öngyilkosságot követ el.
Azt kérdést veti fel, hogyha már az állatoknak sem maradt semmi reményük sem, akkor mi lesz a mi vágyainkkal vagy valami ilyesmi. A Bidibidobidiboo a Cinderella meséből jön, ebben szerepel a Fairy Godmother, aki egy tündér és a varázspálcájával és ezzel a varázsigével minden kívánságot teljesít.”
Mint azt Kolodko Mihály elmondta, egy-egy szobor több hónapig készül.
„Kitalálom, mit akarok mondani, és addig csiszolom, míg jó nem lesz. Előfordul, hogy hónapokra félrerakom, és addig nem is foglalkozom vele, majd újra előveszem, hogy friss szemmel újra megnézzem.”
Már első ránézésre is úgy tűnt számomra, mintha mindegyik szobor esetében volna egy plusz gondolat, még egy csavar. Egy-egy szobor vajon értelmezhető egyfajta rejtvényként, amit a nézőnek meg kell fejtenie, hogy vajon milyen gondolat állhat mögötte, milyen ötlet mozgatja, mi benne a poén? A művész megerősíti: Valóban mindnek van egy alapgondolata, sőt, lehet, hogy nem is egy, hanem mindjárt több.
„Annyi időt fordítok egy-egy gondolatra, amennyit egy nagy szobor elkészítésre. A forma mérete miatt úgy tűnhet, mintha csupán egy kis dísz volna, de nekem, mint szobrásznak a kis formátum is ugyanolyan, mint a nagy – amikor a szobrászatot tanultam is alapvetés volt, hogy legyen üzenete a szobornak.
Biztos, hogy a közönség egy része csupán viccesnek találja, hogy „juj de pici”. Ám aki a formát érti és tudja olvasni, az bízom benne, hogy érti, amit mondani szerettem volna.
Amikor olvasom utólag, hogy mit írnak a szoborról, nem egy esetben több értelmezést és alapgondolatot is hozzá tudnak kapcsolni, mint reméltem.”
