A kedden életbe lépett új szabályozás alapján ismét PCR típusú koronavírus-szűrésnek kell alávetniük magukat érkezésük után mindazoknak, akik külföldről Angliába utaznak, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk, írja az MTI. A PCR-tesztet legkésőbb az angliai érkezés utáni második nap végéig kell elvégezniük a beutazóknak. Az érkezés napja a szabályozás értelmében a nulladik napnak számít. Az új szabályozás - amelyet Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton jelentett be - kedden brit idő szerint hajnali 4 órakor, közép-európai idő szerint 5 órakor lépett életbe.


A brit kormány a koronavírus újonnan azonosított omikron változatának megjelenése miatt hozta meg ezt az elővigyázatossági döntést. Johnson a módosítást bejelentő sajtótájékoztatóján nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a kormány a korábbi szigorú zárlatok idején alkalmazott gyakorlattól eltérően nem fogja ismét leállítani a külföldi utazásokat, az intézkedés csak a külföldről érkezők tesztelési kötelezettségeit érinti.

A teljesen beoltott beutazók számára október végén szűnt meg az angliai érkezés után elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-koronavírusteszt kötelme, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges volt. Ezt a könnyítést függesztette fel a brit kormány a kedd hajnalban érvénybe lépett intézkedéssel.

A PCR-tesztet a beutazóknak a brit kormány által jóváhagyott egészségügyi magánszolgáltatóktól kell megrendelniük, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ingyenes koronavírus-szűrési szolgáltatását beutazási célokra nem lehet használni.

Az angliai érkezés utáni második nap végéig elvégzendő PCR-tesztet azoknak az utasoknak is meg kell rendelniük és ki kell fizetniük, akik két napnál kevesebb időt töltenek Angliában.

Ugyancsak keddtől a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben mindenkinek maszkot kell viselnie. A rendelkezés a vendéglátóhelyekre nem terjed ki.

A brit kormány kéri emellett, hogy azok is vonuljanak elkülönítésbe, akiknek közvetlen környezetében valakinél az omikron koronavírus-változat jelenlétét mutatják ki. Ez mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, hogy az érintettek hány dózist kaptak a koronavírus elleni oltásból.

Boris Johnson hangsúlyozta, hogy elővigyázatossági és átmeneti intézkedésekről van szó, amelyeket három hét múlva - amikor az új vírusváltozatról már sokkal többet lehet majd tudni - felülvizsgálnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!