Nemcsak a webáruházak rutinos látogatóinak, hanem a hagyományos bolti vásárlások híveinek is hozhat új tapasztalatokat az idén eddig az interneten felpörgő év végi bevásárlási szezon, ezzel kapcsolatban készített összeállítást a Magyar Nemzet.


Több fronton jelentkezik a járványhatás: a szájmaszkok fogytak az egyik legnagyobb arányban, illetve az otthoni barkácsoláshoz szükséges fúró-csavarozó gépek, szerszámok, amelyek a mobiltelefonokat is hátrébb szorították. Ezzel együtt idén is a nagyobb értékű, akciózott műszaki cikkekből vásárolták a legtöbbet, illetve a napi fogyasztási cikkek, a mosó-, mosogatószerek is főszerepet kaptak

- jelezte friss tapasztalatait a november 13-án tartott áruházi kampánya után az Extreme Digital.

Az eMag pedig azt közölte: 600 ezernél is több leértékelt árucikkel, például akciós Covid-teszttel készülnek, és az előrejelzések szerint minden eddiginél több, hárommillió látogatót várnak.

Felelevenítik: már az akciós időszak kezdetén óvatosságra figyelmeztette az árleszállítások vásárlóit az Innovációs és Technológiai Minisztérium, kiemelve, hogy a kedvezmények könnyen megtévesztenek, kellő körültekintés szükséges.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!