A január elsejétől kifizetett építkezési és telekszámlák áfa-tartalmát ötmillió forintig visszatéríti az állam - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden közösségi oldalán. Novák Katalin elmondta, hogy az állam ötmillió forinttal járul hozzá a sajáterős építkezésekhez is.


Novák videójából az is kiderült, hogy a jövőben a nyugdíjasok is igényelhetik a csokot, ha megfelelnek minden feltételnek és dolgoznak a nyugdíj mellett. Példaként említette azt a helyzetet, ha a nyugdíjas nagyszülők nevelik az unokát, és valamelyikük dolgozik mellette.

Bár a csokkal vásárolt ingatlant tíz évig nem lehet eladni, vagy elajándékozni, de a jövőben a szülők átírathatják majd azt a gyermekeik nevére a tízéves elidegenítési tilalom ideje alatt is.

Szintén újdonság, hogy a jelzáloghitel-elengedés több fennálló lakáscélú jelzálogkölcsönre is érvényesíthető lesz. Így a második gyermek után járó egymillió, valamint a harmadik, vagy további gyermek utáni négymillió forintos elengedési mértéket több kisebb összegű lakáscélú jelzáloghitel közt megosztva is érvényesíthetik a családok. Hozzátette: a jelzáloghitel-elengedési lehetőség már az építési hitelekre is vonatkozik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!