Akár június közepéig is eltarthat az új típusú koronavírus terjedésének lassítását szolgáló következő járványügyi zárlat Németországban a kancellária számításai szerint - jelentette hétfőn a Der Tagesspiegel című berlini lap.


A lap hírportálján közölt értesülés szerint Helge Braun kancelláriaminiszter egy vasárnapi megbeszélésen a tartományi kormányok képviselőinek elmondta, hogy a szövetségi kormány becslései alapján legkorábban hat-nyolc hét múlva enyhülhet a járvány.

Így május végéig-június közepéig alkalmazni kell az úgynevezett vészfékrendszert, amely a társadalmi és a gazdasági élet legtöbb területének működését befagyasztó járványügyi zárlatot jelent.

Helge Braun azt is elmondta, hogy a témában készülő törvényjavaslatuk szerint a rendszert csak és kizárólag az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság alapján lehet működtetni. Más mutató nem számít, így az átoltottsági arány sem - húzta alá a miniszter a Der Tagesspiegel szerint.

A hétnapi fertőzésgyakoriság az adott napot megelőző hét napon regisztrált új SARS-CoV-fertőződések százezer lakosra vetített száma. Amennyiben ez a mutató egymás után három nap 100 fölött van a közigazgatás mintegy 400 alapegységének - járás, város, nagyvárosi kerület - valamelyikében, be kell vezetni a járványügyi zárlatot előíró vészfékrendszert.

A vészfékrendszer lényege, hogy visszaállítják a 2020 tavaszi első járványhullám idején elrendelt korlátozásokat - vagyis csak a létfontosságú árucikkeket forgalmazó boltok tarthatnak nyitva és nem lehet családi, baráti összejöveteleket tartani -, és újabb szigorításokat, a többi között kijárási korlátozásokat is bevezetnek.

A szövetségi kormány várhatóan kedden, egy rendkívüli ülésen fogadja el és terjeszti a törvényhozás elé a rendszert leíró jogszabályjavaslatát. A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvényt módosító javaslat révén a széttartó, tartományonként változó szabályozás helyébe országosan egységes előírások kerülnek.

A hétnapi fertőzésgyakoriság nagyjából minden második közigazgatási egységben 100 felett van, és az ország legtöbb térségében gyorsan emelkedik. A vészfékrendszer szabályairól pedig már márciusban megállapodtak a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői, de a korlátozásokat nem mindenütt állították vissza és szigorították meg, ami politikai vitákat okozott.

A szövetségi kormány a vita révén határozta el, hogy szövetségi szintű, az egész országban egységesen érvényes szabályozással igyekszik kikényszeríteni a szigorításokat. Törekvésének eredménye a vészfékrendszerről szóló tervezet, amelyet várhatóan napokon belül elfogad a szövetségi parlament (Bundestag) és a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat).

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 13 245 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez jelentős növekedés az egy héttel korábbi 8497-hez képest. Az új esetekkel együtt 3 011 513 ember szervezetében mutatták ki a vírust.

A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 90-re emelkedett az egy héttel korábbi 50-ről. Az új halálesetekkel 78 452-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

A hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten 136,40-en áll, ez ugyancsak jelentős emelkedés az egy héttel korábbi 128-hoz képest.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!