Lezárta a rendőrség a nyomozást a Sziget fesztiválon drogot áruló két holland fiatal ügyében és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt javasol ellenük vádemelést az ügyészségnek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Tavaly augusztus 6-án,

a fesztivál 0. napján a biztonsági szolgálat őrei vették észre, hogy a 21 éves és a 22 éves fiatalhoz többen odalépnek és pénzért kábítószert kapnak

- mondta Obbágy Gábor, az óbudai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Értesítették a fesztivál rendőri biztosításának parancsnokát, aki rendőröket vezényelt a helyszínre és elfogták a két fiatalt.

Az egyik fiatal a bíróság előtt később azt mondta: a holland nemzeti atlétikai csapat tagja.

hirdetés

Miután átvizsgálták a két fiatal ruháját, a csomagjukat és a sátrukat, további kábítószergyanús anyagok, kis zacskók kerültek elő, de még árlistát is találtak náluk - mondta.

Két kulcsot is lefoglaltak a gyanúsítottaktól. Az egyik egy a fesztivál területén levő értékmegőrzőhöz tartozott, amelyet a biztonsági szolgálat segítségével megtaláltak, ebben jórészt kisméretű rózsaszín tabletták voltak. A másik kulcs egy autóé volt, de akkor még nem tudták a nyomozók, hogy hol található a jármű. A két férfi nem volt együttműködő, nem mondták meg a rendőröknek, hogy hol parkol az autó, ezért a nyomozás a kocsi megtalálására irányult.

A két fiatalt előállították, a kihallgatásuk során nem ismerték be a bűncselekmény elkövetését és érdemben nem tettek vallomást. Ezt követően őrizetbe vették őket.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés