A DUE Médiahálózat a korábbi évekhez hasonlóan idén is elindítja népszerű tesztsorozatát, melyben az egyik újdonság a magyar filmtörténet meghatározó alkotásait felvonultató kérdéssorozat.

A játékos megmérettetésen túl a jeles honi alkotások legjobb ismerői értékes nyereményekkel is gazdagodnak majd.

Magyar filmek mindenkinek

Novemberben indul a DUE által 2013 óta minden ősszel meghirdetett tesztsorozat. A diákoknak szóló Nagy Magyar Filmteszttel – mely a Magyar Nemzeti Filmalappal együttműködve jött létre – azonban idén találkozhatunk először. A megszokott módon ez is egy három fordulóból álló vetélkedősorozat, melynek első szakasza online zajlik, a legügyesebbek pedig továbbjuthatnak a későbbi fordulókra. A tesztet bárki kitöltheti, de a versenyben csak a 14-20 éves kor közöttiek vesznek részt. A szervezők célja, hogy a megadott korosztályból minél többen jelentkezzenek olyanok, akik érdeklődnek a magyar filmek iránt, vagy csak szeretnék próbára tenni tudásukat a témában.

filmkultura_zimmerferi_TG2

A tesztekkel egyrészt szeretnék a klasszikus és új magyar filmeket népszerűsíteni, valamint a fiatalok filmes ismereteit is bővíteni. A kérdéseket szakmabeliek írják és lektorálják, hogy a lehető legátfogóbb képet adják a magyar filmek legjaváról.

Az online teszten mindenki 24 kérdést kap – képeset és szövegeset egyaránt –, melyek mindegyikére 40 másodpercet szánhat és a legvégén az eredménnyel együtt láthatóvá válnak a helyes válaszok, így a hibákból tanulni is lehet.

A kitöltésben segítenek a DUE honlapjára folyamatosan feltöltött tartalmak is, melyekből hasznos információkat gyűjthetünk.

Döntősnek lenni jó!

Az online teszt számítógépen és okostelefonon is elérhető november 15-től egészen 2018. január 31-ig, így gyakorlatilag bárhol, bármikor kitölthető a www.filmteszt.hu oldalon. Az ezt követő két forduló már személyes jelenlétet kíván. A legjobbnak közé tartozni igazi megtiszteltetés, hiszen a középdöntő pár száz játékosából mindössze a legjobb húsz fő juthat el a végső küzdelembe, ahol az élő kvíz során bárki bebizonyíthatja, hogy ő a legjobb.

Mit nyerhetsz?

Az első helyezett díja, a FŐDÍJ: egy vadonatúj iPhone 8!

Második és harmadik helyezett egy profi kamerás okos telefont kap.

Mindenki nyer, aki bejut a döntőbe: a 20 legjobb tesztelő!

- Filmes könyvcsomagot kap

- Élménylátogatást egy filmes helyszínre, ahol bepillanthat a filmkészítés kulisszái mögé

- Exkluzív látogatáson vehet részt a Bűvösvölgy Médiaértés Oktató Központba

- Exkluzív meghívót kap a Magyar Filmdíj átadójára a Vígszínházba, március 11-ére

port.hu_Van_jog_TG

Érdemes lesz próbálkozni, hiszen a döntő szokás szerint igazi izgalmakat tartogat: élő helyszínen, közönség előtt szerepelve lehet bizonyítani a tudást. Az esemény a 2018 márciusában megrendezendő Magyar Filmhét programsorozat előtt zajlik majd, változatos programmal, sztárvendégekkel, a filmes szakma kiválóságaival.

Az értékes fődíjakon túl a játékosok megnézhetik a Filmhét egyik exkluzív bemutatóját is.

Mi is az a DUE?

A DUE Médiahálózat – korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete – Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete. A közhasznú szervezet 1989 óta fogja össze az iskolai diáklapokat és diákrádiókat, az újságírói pályára készülő általános és középiskolásokat, a kommunikáció szakos hallgatókat, a pályakezdő kollégákat, és általában a média iránt érdeklődő fiatalokat.

A DUE 2013 óta minden évben teszteli a diákokat, legismertebb erőpróbájuk a Nagy Diák IQ-teszt, melyen a fiatalok intelligencia-szintjét vizsgálják. A teszten legutóbb csaknem húszezren vettek részt. Az idei tanévben bűnmegelőzési és KRESZ témában is vizsgáztathatják magukat a fiatalok – természetesen mindegyik kvíz izgalmas nyereményekért zajlik majd.

Gyerünk, mutasd meg, hogy kisujjadban vannak a magyar filmek! Folyamatosan frissülő információk és a teszt kitöltése a ezen az oldalon!



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!