Színpompás és szemüket forgató sisakos kaméleonok, csókolnivaló mesebeli békák, jópofa pózban feltapadó gekkók, mini sárkányra hasonlító szakállas agámák és még sok más fura állat volt a 46. TerraPlazán.
– Anya, ez a levél mozog! – kiáltott fel egy kisfiú, miután a botsáskás standnál a tenyésztő kezén elmászott egy megszólalásig falevélre hasonlító rovar. A TerraPlaza expo mindig rengeteg nézelődőt és vásárlót vonz: ezúttal a Lurdy Házban több mint 120 magyar és külföldi kiállító gyűlt össze a kis dobozaival, terráriumaival, akváriumaival és ketreceivel, tele izgalmas lakókkal.
A 2.600 m²-es helyszínre érve a szokásos hömpölygő tömeg fogadott, az egy négyzetméterre eső hüllőarány pedig igencsak megnőtt – ahogyan a standoknál látható óriáskígyók és madárpókok is még nagyobbra fognak nőni. Megannyi szín, forma és különleges állatfaj lepte el a termeket, az ember azt sem tudta, merre nézzen, annyi inger éri (egyeseket inkább a hányinger, ha csak a gyerek kedvéért jött, de leveri a víz ezektől a különös teremtésektől).
Ezt a rengeteg állatot fűtött járművekkel szállítják ide, többen Ausztriából, sőt, Lengyelországból érkeztek, és olyan is akad, aki folyamatosan járja a világot expókról expókra. A kiállítók imádják ezt a rendezvényt, sokan minden alkalommal kijönnek, hiszen itt aztán van érdeklődés és vásárolnak is rendesen – lelkesedett a szervező.
Természetesen méreggel ölő, életveszélyes állatot nem hoztak a kiállítók. Az élő állatokon felül rengeteg kelléket, kiegészítőt és eleséget is árultak, több órás program volt végignézni az összes pultot.
Egy madárpók-tenyésztővel beszélgetve kiderült, hogy meglepően sokan szeretnének hazavinni szőrős nyolclábút, de általában családi ellenállásba ütközik az illető.
Eleve nem olcsó mulatság a hüllőtartás, némelyik állatért azonban csillagászati összeget kértek, mondjuk azért, mert elképesztően ritka kuriózum, vagy mert az az egyetlen színváltozat az egész országban. A legdrágább példány az alábbi 700 eurós python regius volt:
Jómagam pedig egy előre lefoglalt brazil szivárványos boával távoztam, amelynek egy kedves története is van. Hatéves kislányom ugyanis előre leszögezte, hogy ha lesz kígyónk, akkor Perecnek fogja hívni, és amikor utánajártam, hogy kinél lehet az általam kiszemelt „alvázszámú” kígyót kapni, a tenyésztő a kérdésemre azt felelte, hogy van egyetlen darab ilyen példánya, és elküldte a fotót… amelyen tökéletes perec alakban tekeredve volt látható az állat. A képet látva azonnal lecsaptam rá, hiszen ebből egyértelmű volt, hogy ő a miénk.
Ahogy elnéztem, rengeteg boldog ember távozott még rajtam kívül valamilyen fura szerzettel, csak a rendezvénynek otthont adó pláza gyanútlanul kószáló népe meresztette döbbenten a szemét, hogy itt vajon mindenki megbolondult-e a mai napon.
