Tragédiába torkollott egy család nyaralása Siófokon, akik az utazásra a kistermetű kutyájukat is magukkal vitték. Mivel tudták előre, hogy a kedvencük is velük tart majd, eleve olyan szállást kerestek, amely kutyabarátként hirdette magát. A siófoki szálláson azonban kiderült, hogy korántsem szeretik és tűrik meg az állatokat.

Az esetről a Kutyabarathelyek.hu számolt be, az oldalnak pedig a családfő részletesen elmesélte, hogy pontosan mi történt a nyaralásuk alatt. A család a hét elején érkezett az apartmanba, ám kiderült, hogy a szállásnak több tulajdonosa is van, ők pedig a helyszínen nem azzal találkoztak, akivel lebeszélték a foglalást.

A kutyus a kertben volt, amikor a nyaralás első napjaiban a gazdik arra lettek figyelmesek, hogy a helyszínen tartózkodó tulajdonos durván kiabált és fenyegetőzött a kiskutyával. Amikor másnap megismétlődött a jelenet és a családfő kiment, a tulajdonos azt mondta, azért kiabál az állattal mert fél, hogy megtámadja őt, így arra kérte a családot, hogy vigyék be.

A kiskutyát ezután az apartmanban tartották és, amikor sétálni vitték a családfő kezében a kutyával a tulajdonoshoz ment, hogy meg tudják beszélni a történteket. A tulajdonos viszont ekkor is fenyegetőzésbe kezdett.

Lapozz a folytatásért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>