Katasztrófától azonban nem kell tartani, azóta nagyon komolyan veszik az előrejelzéseket. Egyelőre még minden bizonytalan, de valamennyi esély van rá, hogy eső lesz a tűzijáték idején.


Tizenhét évvel ezelőtt, 2006. augusztus 20-án, egy hirtelen jött vihar tragédiává változtatta a fővárosi tűzijátékot. Az orkán erejű széllel és hatalmas esővel érkező vihar öt ember életét követelte, több mint háromszázan megsérültek. A pánikba esett tömeg menekülni próbált a Duna-partról, de a közvilágítás leállt, cserepek és ablaküvegek hullottak az utcákra, fák dőltek ki.

Később kiderült, hogy a tragédia mögött súlyos szervezési hiányosságok álltak. A rendezvényt nem tudták időben leállítani, mivel

Sötét volt, pánik tört ki, nem volt elegendő mentőautó, és a mobilhálózatok is összeomlottak, ahogy a sok ezer ember egyszerre próbált segítséget hívni. Három felelőst találtak: a Katasztrófavédelem ügyeletvezetőjét, az ügyeletes meteorológust és a Miniszterelnöki Hivatal osztályvezetőjét, aki a rendezvényért felelt. A Katasztrófavédelem munkatársát felmentették, a másik két ember fegyelmit kapott.

A Blikkutánajárt, hogy az idei augusztus 20. esetében milyen idő várható, és felkészültek-e a szervezők? Az előrejelzések szerint vasárnapig 33–40 Celsius-fokos hőség várható, de egyre nagyobb eséllyel alakulnak ki záporok és zivatarok.

Az északi, északkeleti szél több helyütt megerősödhet, zivatarok idején pedig viharos lökések is lehetnek.