A mindössze huszonkét éves amerikai énekesnő, a testvérével közös Chloe x Halle duó egyik felét adó Halle Lynn Bailey-t választották ki A kis hableány új moziadaptációjának főszerepére, ez pedig jókora vihart kavart a tengerentúlon - írja a Variety.


A korábban Grammy-díjra is jelölt Halle 2006-ban, a Az utolsó vakáció című filmben kapott rövid szerepével lépett a film világába, első nagy sikerét azonban jóval később, a Grown-ish című, 2018-ban indult sorozatnak köszönheti.

A főszerep most új szintre emeli majd a karrierjét, főleg, hogy egy igazán testhezálló feladatról van szó:

A kis hableány ezúttal ugyanis musicalként szólal majd meg a vásznon.Kiválasztását a Disney D23 nevű eseményén mutatták be, ahol a korábban a Chicagóval óriási sikert arató rendező, Rob Marshall arról beszélt: fontosnak érzi, hogy tiszteletben tartsák a korábbi filmverziót, de egyben át is akarják azt dolgozni, mélységet adva a tengerentúlon 2023. május 26-án bemutatni kívánt új munkának.

Az eseményen az első előzetest is közzétették:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!