A tegnapi napon megállapodtunk az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésében és abban is, hogy szja-kulcs emelés nem lesz. Csökkentés igen, emelés nem. Tehát gyakorlatilag adócsökkentésben állapodtunk meg az áfa és az szja területén is,


mondta az ATV Híradónak Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok közös miniszterelnökjelöltje pénteken. Hozzátette, hogy a számításaik szerint az áfakulcs-csökkentés 60 milliárdos költségvetési terhet jelent majd, és úgy kell majd finomhangolni, hogy "ne a bélszínre és az articsókára vonatkozzon, hanem valódi, alapvető élelmiszerekre". Márki-Zay megjegyezte, korábban aggódott amiatt, hogy az áfacsökkentéssel nem feltétlenül a szegényeket támogatnák, de ha sikerül megoldani, hogy ezt kiküszöböljék, akkor ő is támogatni fogja.

Az ATV Híradójának azt is megerősítették az ellenzéki kommunikációs stábból, hogy eddig 65 ezer aláírás gyűlt össze Fudan-ügyi és álláskeresési járadékról szóló népszavazási kezdeményezéshez. Egy héttel ezelőtt 45 ezer aláírásnál jártak, az érvényességhez 200 ezret kell összegyűjteni január közepéig.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!