A John Malkovich-menet és az Egy makulátlan elme örök ragyogása írója, Charlie Kaufman felől legutóbbi filmje, a depresszió legmélyebb bugyraiba alámerülő
A befejezésen gondolkozom óta nem hallottunk, de úgy tűnik, a
szelleme továbbra is Hollywoodban kísért. Az idétlenül hosszú című Minden, mindenhol, mindenkorról ugyanis elsőre az jutott eszünkbe, hogy "kaufmani". Ez dicséret, mert azt jelenti:
sziporkázó, bizarr, kiszámíthatatlan, abszurd és kínos.
Igaz, Kaufman néhány filmjében - például a legutóbbiban vagy az Anomalisában - a lélek legsötétebb zugai is feltárulnak, ahová a Minden, mindenhol, mindenkor nem
merészkedik, de ötletgazdagságával, szertelen lendületével így is párját ritkítja a mai amerikai filmiparban. Irigyeljük a rendezők, Daniel Kwan és Daniel
Scheinert tárgyalókészségét, és szívesen ott lettünk volna az irodában, amikor meggyőzték a producereket: adjanak pénzt egy filmre, amelynek egyik jelenetében két középkorú nő
szenvedélyesen nyalogatja a másik ujjait. Csak éppen az ujjaik helyén főtt virsli van mustárral és ketchuppal.
Mire a virsliujjak nyalogatásáig eljutunk, világossá válik, hogy a Minden, mindenhol, mindenkor című filmben bármi
megtörténhet.
Jóllehet az otthonos kisrealizmusban kezdődik, egy családi vállalkozásként üzemelő mosodában, ahol az anya egyszerre próbálja megemészteni, hogy a férje válni készül, a lánya egy másik nőbe
szerelmes, ráadásul menniük kell az adóhivatalba, mert nincsenek rendben a számlák. A hősnő, Evelyn kínai, és hiába él évtizedek óta Amerikában, egy kicsit még mindig idegenül mozog a nyugati
kultúrában, otthon mondat közben vált nyelvet. Vagyis az élete merő zűrzavar, és akkor még fel sem bukkant a férje egy alternatív idősíkból, hogy közölje vele: veszélyben a párhuzamos világok
végtelenségét magába foglaló multiverzum, és az élet úgy hozta, hogy az adóellenőrzésen rostokoló Evelynnek kell megmentenie.
A multiverzum kifejezés természetesen a szuperhősfilmekből ismerős, a Pókember-rajongók az Irány a Pókverzum! meg a Nincs hazaút alcímű epizódok után már a multiverzummal
kelnek és fekszenek. A Mindig, mindenhol, mindenkor is olyan, mintha szuperhősfilm lenne, mert a mi Evelynünk kölcsön tudja venni a multiverzum megannyi másik Evelynjének
képességeit. Ha kell, pillanatok alatt megtanul kungfuzni vagy énekelni, így csap össze a multiverzumot fenyegető szupergonosszal, akinek a kiléte valósággal letaglózza Evelynt.
Másik nézőpontból ugyanis a film egy idegösszeomlás szélén táncoló, idősödő nő víziója. Olyan mentális utazás, amelyben
összekeverednek a távol-keleti és az amerikai kultúra elemei, áthatja a bevándorlók magánya és szorongása, és sűrűsödik benne a félelem, hogy széthullik a család.
Mintha csak a válságba jutott hősnő pánikreakcióit néznénk, a Minden, mindenhol, mindenkorban cikáznak a vadabbnál vadabb ötletek. A forgatókönyv első változata úgy születhetett,
hogy Kwan és Scheinert összeültek - nem tudni, volt-e kábítószer a lakásban, de úgy képzeljük, hogy volt -, leírták az összes gátlástalan poént, ami eszükbe jutott, és eldöntötték, hogy
ezeknek mind bele kell férniük egyetlen filmbe. Régi alkotótársak ők ketten, tucatnyi videóklipet készítettek együtt, majd egy nagyjátékfilmet is Az ember, aki mindent tudott címmel.
Abban Daniel Radcliffe egy folyton fingó vízihullát alakított.
A Minden, mindenhol, mindenkor az eddigi főművük, amely nemcsak azt bizonyítja, hogy vizuális képzelőerejük egészen kivételes, hanem azt is, hogy a képek örvényét a nagyközönség
számára is érthető vagy legalábbis átérezhető történetté tudják formálni. Részint úgy, hogy változatos filmes idézeteket szőnek bele - ezúttal Mátrix- és
Ám nem erre, hanem a film ezernyi másik színére fogunk emlékezni. A Minden, mindenhol, mindenkor sűrűn kavargó, helyenként meghökkentően bátor film, aminek szakmai mesterfogásait
első nézésre szinte észre sem vesszük, pedig mind a ragyogó maláj színésznő, Michelle Yeoh (A holnap markában, Tigris és sárkány) gondosan felépített,
odaadó alakítása, mind a bravúros vágói teljesítmény (Paul Rogers munkája) külön figyelmet érdemelne. Biztosan lesz olyan néző, akinek Kwan és Scheinert filmje egyszerűen túl
sok, mégis érdemes esélyt adni neki, mert ritkán láthatunk ennyire zilált és vakmerő filmet a magyar mozikban.
És hogy milyen katasztrófa fenyegeti a multiverzumot? Nos, talán megbocsátható, ha eláruljuk, hogy egy hatalmas, éjsötéten izzó
bagel.
Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All At Once), 2022, 139 perc. 24.hu értékelés: 8/10.
Adóellenőrzés közben nyílik meg a multiverzum az év filmes hullámvasútján
❤ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!