A kenus Devecseriné Takács Kincső és párostársa, Balla Virág folytatja a felkészülést a győri vízitelepen, bár még nem tudják, hogyan alakul számukra az év hátralévő része.


Ugyanúgy készülünk, mint eddig, de most fejben egy kicsit nehezebb. Felépítettük a szezont, de a halasztás hírére át kellett terveznünk az edzésprogramot, s elölről kezdtük az alapozó időszakot. Most újra hosszabbakat evezünk, kicsit visszavettünk az intenzitásból. Még nem tudjuk, lesz-e idén nemzetközi versenyünk, és ha igen, mikor. Természetesen szeretnénk, ha lenne valamilyen viadal, amire lehet készülni

- mondta hétfőn a világ- és Európa-bajnok Takács Kincső a Kossuth Rádiónak.

Ahogyan a kenus elmondta, a győri klub vízitelepén minden munkát el tudnak végezni, bár ott is bevezettek különleges intézkedéseket, például egy csapatban egy időben csak öten edzhetnek és jelenléti ívet is vezetnek. Napi két tréningjük van, egyelőre egyesben készül ő és Balla Virág is.

A tavalyi, minszki Európa Játékok C-2 500 méteres számának aranyérmes duója éremesélyesként készül a tokiói olimpiára, a női kenus szakág debütálására. A tokiói olimpiát 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik majd meg.

Kiemelt kép: kajakkenusport.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!