Richard Drew, az AP amerikai hírügynökség fotóriportere a New York-i Divathét egyik bemutatóját fotózta 2001. szeptember 11-én, amikor az első gép becsapódott a World Trade Center északi tornyába. A veterán fotós a CNN egyik operatőrével beszélgetett, aki hirtelen elhallgatott, kezét a fülében lévő adóvevőre rakta, majd elmondta neki, hogy mi történt. Pár másodperc múlva a szerkesztője hívta és nyugodt hangon közölte, hogy egy repülő ütközött az felhőkarcolóba, majd hozzátette:
Hagyd a divatbemutatót, oda kell menned.
Azonnal összepakolta a felszerelését, és felszállt az akkor még közlekedő metróra. Ő volt az egyetlen utas rajta. Amikor feljött az utcára, már mindkét torony égett. Az első pillanattól kezdve fotózott, közben átment az ikertornyok északnyugati oldalára, ahol a mentősök gyülekeztek, alig egy saroknyira az épülettől, ahonnan a legjobb rálátása volt a két épületre.
A mellette álló egyik mentős volt az, aki felhívta a figyelmét az épületből zuhanó emberekre. A Pulitzer-díjas fotóriporter, aki 21 évesen ott volt Robert Kennedy mellett, amikor egy merénylő 1968-ban agyonlőtte a politikust a Los Angeles-i Ambassador hotel konyhájában, gondolkodás nélkül fotózni kezdte őket. Nem volt választása. Ez volt, amit tennie kellett.
Az a feladatom, hogy megörökítsem a történelmet, és ezt csinálom minden nap. Ha nem ezt teszed, nem újságíró vagy, hanem csak egy ember egy fényképezőgéppel a kezében.
Ugyanúgy, ahogy 1968-ban - Kennedy feleségének tiltakozása ellenére - egy konyhaasztalra állva azonnal fényképeket kezdett el készíteni a padlón fekvő sebesült elnökjelöltről és a kialakult káoszról, egymás után örökítette meg a World Trade Centerből kizuhanó embereket. Tucatnyi ember életének utolsó másodperceiről készített képsorozatot, majd a kameráján keresztül végignézte a két torony összeomlását, éppen csak el tudott menekülni a másodjára összeomló északi torony romjai elől.
A kép, amit senki sem akart látni
Drew egészen addig nem tudta, hogy milyen fényképet készített, amíg az AP szerkesztőségébe érve a laptopján el nem kezdte nézni a fotóit. Az egyik képet látva azonnal tudta, hogy egy igazán különleges pillanatot kapott el.
Közzétette: AP - 2012. szeptember 11., kedd
A fotón egy férfi látható, aki lehetetlennek tűnő nyugalmat árasztva zuhan egyenesen fejjel lefelé, már-már méltóságteljes pózban, a két épület határán, tökéletes szimmetriában a tornyokkal, olyan érzetet keltve, mintha nem is a másodpercek múlva teljesen biztosan bekövetkező halál felé tartana.
A fényképet feltöltötte az AP rendszerébe, és másnap több száz amerikai lapban jelent meg szerte az országban és az egész világon. És aztán soha többé. A fotó elemi felháborodást váltott ki az amerikaiak körében, akik egymás után telefonáltak és írták a dühös leveleket a szerkesztőségeknek, amiért lehozták a több mint 2600 áldozat egyikének utolsó pillanatait megörökítő felvételt.
Iowa állam legnagyobb lapjának, a Des Moines Registernek a szerkesztőségébe olyan sokan telefonáltak, hogy az újság kiadója másnap kénytelen volt egy bocsánatkérő levelet lehoznia a címlapon
- mondta el Drew a First Post című indiai lapnak adott interjújában.
A World Trade Center elleni támadásról olyan sok fénykép és videó készült, mint soha már terrortámadásról: a tornyokba becsapódó repülőkről készült felvételeket szinte végtelenítve lehetett látni a televíziókban, csakúgy, mint a vérző fejű, hamuval borított sebesültekről készült fotókat vagy a két épület összeomlásának pillanatát.
A tornyokból kiugró vagy kizuhanó emberek azonban szinte azonnal tabuvá váltak az amerikai médiában. A televíziók nem mutatták őket, a róluk készült fotókat elásták, kitörölték a terrortámadás emlékei közül.
Eleinte úgy tűnt, Drew mély érzelmeket kiváltó fotója is erre a sorsra jut. A terrortámadás második évfordulójára Tom Junod amerikai újságíró az Esquire magazinban egy nagyhatású cikkben foglalkozott a képpel, és ezzel elkezdődött a fotó újraértékelése. A cikk címe után azóta a "The Falling Man" azaz "A zuhanó férfi" néven emlegetett felvételt mostanra már a 20. és 21. század egyik legmeghatározóbb fényképének tartják, ami emléket állít annak a több mint kétszáz embernek, akik mindenki szeme láttára lelték halálukat.
"Az ugrók"
Szeptember 11-e után sokan kérdezték tőlünk, hogy mi volt a legnagyobb trauma számunkra, és azt várták, hogy az épületek összeomlását fogjuk említeni. Szerintem a legtöbbünk, ha nem mindannyiunk számára az ugrók voltak a legnagyobb trauma.
Így emlékezett vissza tíz évvel később az FBI egyik ügynöke, Wesley Wong a Police1 című oldalnak adott interjújában a lap jellemzése szerint a terrortámadás egyik "gyakran elfeledett szörnyűségéről", az épületekből kiugró áldozatokról.
Az első "ugrók" - ahogy akkor elnevezték őket - nem sokkal azután jelentek meg, hogy az American Airlines 11-es számú járata reggel nyolc óra 46 perckor belerepült a Word Trade Center északi tornyába.
A szemtanúk először azt hitték, hogy csak törmelékek omlanak le az épületről.
Három-négy után tudatosult, hogy azok emberek
- mondta el a USA Today című lapnak James Logozzo, aki a déli toronyban lévő irodájából figyelte a kialakult káoszt. Aztán meglátott egy sötét hajú, fehér blúzt és fekete szoknyát viselő nőt, aki felfelé nézve háttal zuhant a mélybe.
Az arcán a dermedt rémületet lehetett látni. Nem sikoltozott. Mintha lassított felvétel lett volna. Amikor becsapódott, semmi sem maradt belőle.
A következő 102 percben folyamatosan látni lehetett, ahogy magányosan, párokban vagy csoportosan zuhannak a mélybe az emberek az épület mind a négy oldalán. Voltak, akik a füsttől vakon botorkálva kiestek, de a nagy többség tudatos döntéssel vetette le magát, hogy elmeneküljön a fojtogató füst és az elviselhetetlenül égető forróság elől.
Wongot leginkább a párok látványa viselte meg.
Voltak párok, akik odaálltak az ablakokhoz egymás kezét fogva, és még egyszer utoljára egymásra néztek, mielőtt kiléptek. Addig fogták egymás kezét, amíg a gravitáció szét nem választotta őket.
Olyan sokan voltak, hogy a tűzoltók kénytelenek volt áthelyezni a helyszínen felállított irányító központjukat, hogy biztonságban legyenek a zuhanó testektől, és az épületekből kihozott embereket is egy földalatti útvonalon keresztül menekítették ki, hogy elkerüljék a veszélyt. Egy tűzoltó meghalt, amikor valaki rázuhant, és New York tűzoltóparancsnoka is majdnem erre a sorsra jutott, amikor egy ember tőle alig öt méternyire csapódott a talajba.
Hogy pontosan hányan ugrottak, arra csak becslések vannak. A USA Today vizsgálata szerint nagyjából kétszázan haltak meg így, azaz a terrortámadás New York-i áldozatainak nagyjából hét-nyolc százaléka. A legtöbben az északi toronyban haltak meg így. Ott minden hatodik áldozat az épületből kiugorva vesztette az életét.
Hivatalos számok azért nincsenek, mert a megtalált holttesteken lévő sérülések alapján lehetetlenség volt megállapítani, hogy az összeomló tornyokban vagy azokon kívül haltak-e meg. A helyi hatóságok ugyanakkor a Today adatait helytállónak találták.
"A legszebb kép egy szörnyűségről"
Húsz évvel a terrortámadások után "A zuhanó ember" már a történelem egyik legfontosabb fotójának számít, és olyan híres felvételekkel említik együtt, mint a vietnámi háború jelképé vált, napalmtámadásban megégett meztelen vietnami kislányról készült fénykép. Egyetemi disszertációk és médiaetikai elemzések tárgya lett, fényképgyűjtők által keresett kincs.
Elton John, aki a világ egyik legértékesebb, múzeumokban kiállított fotókollekcióját gyűjtötte össze, két évet áldozott arra, hogy megszerezze. A CBS televíziónak adott interjújában kijelentette, ez egy olyan fénykép, ami fontos, hogy megmaradjon.
Ez a legszebb kép egy szörnyűségről. Ez valószínűleg az egyik legtökéletesebb fotó, amit valaha készítettek. Nem olyan kép, amit valószínűleg sokan felraknának a falra az otthonukban. És mi sem raktuk ki soha a falunkra.
Egy olyan fotó, ami rákényszeríti az embereket, hogy szembesüljenek a terrortámadás szörnyűségével, amit a gépek becsapódásáról vagy a tornyok összeomlásáról készült és számtalanszor látott felvételek nem tudnak megtenni. Emlékeztet arra, hogy a tornyok nem csak acélból, betonból és üvegből álló élettelen tárgyak voltak, hanem élettel teli épületek, ahol kétségbeesett emberek néztek szembe a halállal, a menekülés lehetősége nélkül, és egyedül csak azt tudták megválasztani, hogy miként távozzanak: a tűz és a füst vagy a becsapódás ölje-e meg őket.
Drew szerint a kép ereje pont abban rejlik, és azért is okozott olyan nagy ellenállást, mert látványa mindenkiben felveti a kényelmetlen kérdést: ki mit csinált volna, ha a fent rekedt emberek helyében lett volna.
Azt nem lehet tudni, hogy ki látható a felvételen. Csak találgatások vannak. Csupán annyit tudni róla, amit a fényképen látni lehet. Hogy 2001. szeptember 11-én, 9 óra 14 perc után 15 másodperccel a halála felé zuhant a World Trade Center mellett, és Richard Drew fotóriporter megörökítette ezt a pillanatot.
Ahogy Drew jellemezte:
Úgy tekintek rá, mintha az "ismeretlen katona" emlékműve lenne, ami mindenkit jelképez, akinek ugyanez volt a sorsa azon a napon.
