A Samsung 2019-ben nagyot robbantott azzal, hogy bemutatta az első hajlítható képernyős mobilját, a tabletté hajtogatható Galaxy Z Foldot, majd egy évre rá a kagylótelefonokat idéző Flipet. Bár nem ezek voltak a történelem első hajlítható képernyős készülékei, de használhatóság terén egyértelműen ezek jelentették a csúcsot a megjelenésükkor, és a dél-koreai gyártó számára hatalmas siker volt, hogy elsőként tette globálisan elérhetővé ezt a technológiát. Azóta az Oppo, a Xiaomi és a Huawei is bemutatta a maga hajlítható képernyős modelljeit, a Lenovo és az Asus pedig már hordozható számítógépekre is átültette ezt a megoldást.

Kapcsolódó

Az Asus új csodagépe egyszerre laptop, tablet vagy éppen asztali PC

A berlini IFA szakkiállításon közelebbről is szemügyre vehettük az Asus új hibrid gépét, a hajlítható kijelzős Zenbook 17 Fold OLED-et.

Idén augusztusban a Samsung már a negyedik szériát mutatta be a Z Fold variánsból, ami sokaknál nem a hajlítható kijelzőjével, hanem megint az árával okozott meglepetést: az 1 terabájtos modell közel egymillió forintba kerül Magyarországon, miközben az igazán átütő újítások első ránézésre hiányoznak belőle. Érdemes azonban kiemelni, hogy a telefonért kért összeg nemcsak a gyártó érdeme, de a világgazdasági helyzet, és a forint mélyrepülése is komoly szerepet játszott benne. Na de mit tud a mobil, ami annyiba kerül, mint egy jobb használt autó?

Sopronyi Gyula / 24.hu Samsung Galaxy Z Fold4: a külső változásokat nehéz észrevenni.

Samsung Galaxy Z Fold4

A Galaxy Z Fold4-en látszólag semmi égbekiáltó változtatás nincs a harmadik szériához képest, az apró eltéréseket csak alaposabb vizsgálat után lehet kiszúrni. Sikerült például 8 grammot lefaragni a készülék súlyából, és nagyjából 3 milliméterrel szélesebb lett az elülső képernyő is - ami kényelmesebben használható képarányt biztosít. A mobil szétnyitásakor azonban egyből szembeötlik, hogy a hajlítható belső panel közepén lévő csík még mindig tisztán látható. Ez a mindennapi tartalomfogyasztás során nem okoz problémát, de korábban abban reménykedtünk, hogy a Samsung képes lesz orvosolni ezt a hiányosságot a negyedik generáció megjelenésére.

Hasonló a helyzet, ha a telefont összezárt állapotában tekintjük meg. A két panel ugyanis még mindig nem ér teljesen össze a zsanér miatt - ez a telefon vastagságát tekintve mintegy másfél milliméteres különbséget jelent a két szél között. Elméletileg ez is egy orvosolható probléma lehetett volna a gyártó részéről, hiszen a szintén hajlítható kijelzővel rendelkező Huawei Mate Xs 2 az Oppo Find N esetében már nem kell a félbehajtott képernyő szárnyai közt lévő rés miatt aggódni. Emellett továbbra is csak vízállónak mondható a készülék az IPX8-as tanúsítványával, tehát porállóságról az érzékeny nyitási mechanika miatt továbbra sem beszélhetünk.

Sopronyi Gyula / 24.hu A telefon ezen kialakítása még mindig elég zavaró tud lenni.

Ezektől függetlenül már első tapintásra érezhető, hogy prémium készülékről van szó. A zsanér keskenyebb lett, nem recseg, és a gyártó ígérete szerint a belső kijelző akár 200 ezer hajlítást is kibír - ez napi százzal számolva bőven több, mint öt év használatot jelent.

A készülék oldalán található ujjlenyomat-olvasó rendkívül gyors és pontos, de akinek ez nem tetszik, még választhatja a 2D-s arcfelismerést. Összehajtott formában egy elegánsan ívelt, 6,2 hüvelykes AMOLED panel fogad minket, 904 x 2316 pixeles felbontással, 23,1:9 képaránnyal és 120 Hz-es képfrissítéssel. A külső védelemről pedig egy megerősített Gorilla Glass Victus üveg gondoskodik, amin alapból találunk egy előre felhelyezett extra védőfóliát is.

Kihajtogatva egy ennél jóval nagyobb, 7,6 hüvelykes képátlójú, 1812 x 2176 pixel felbontású képernyő fogad minket, aminél a káva méretét sikerült csökkenteni a Fold3 óta, így 2 százalékkal több, közel 91 százalékos lett a képernyő aránya a test egészéhez képest. A panel emellett HDR10 -támogatással is bír, így a tartalmak pazar minőségben jelennek meg, az 1200 nites fényerő pedig egészen extrém napsütésben is bőven elegendő, a betükröződés minimális.

Sopronyi Gyula / 24.hu Apróbb tabletnek tökéletes.

Tárhely szempontjából sem lehet okunk panaszra, ugyanis bár SD-kártyás bővítésre ezúttal sincs lehetőség, a mobilból 256, és 512 GB-s, illetve 1 TB-s változat is elérhető. Az akkumulátor méretén a Fold3-hoz képest semmit nem fejlesztettek, továbbra is egy 4400 mAh-os egységgel van dolgunk, ami ettől függetlenül szépen teljesít: a hatalmas képernyő ellenére is bő egynapos üzemidőt tapasztaltam intenzív használat mellett, ráadásul a melegedés is elhanyagolható.

Ami viszont kifejezetten fájó pont, az a töltés sebessége, aminek a plafonja a tesztalanyunk esetében mindössze 25W, magyarán nagyjából fél órába telik 50 százalékra pumpálni a telefont. Más gyártók, például a Xiaomi 120W-os gyorstöltése ennél kevesebb idő alatt maxra tölti a készüléket. Más kérdés, hogy hosszú távon ez mennyire tesz jót az aksinak. A Samsung ráadásul töltőfejet sem biztosít a készülék mellé, így ha a legerősebb modellhez még kiegészítőket is vásárolunk, akkor nem kizárt, hogy a kasszánál 7 számjegyű összeg kerül a blokkunkra.

A rendszerben nincs hiba

A burkolat alatt egy Qualcomm SM8475 Snapdragon 8 Gen 1 processzor és egy Adreno 730-as grafikus mag dolgozik, méghozzá 12 GB RAM, illetve 256/512 GB vagy akár 1 terabájtnyi tárhely társaságában. A tesztidőszak alatt egyetlen mikrolaggot sem éreztem, sőt, kifejezetten meglepő volt, hogy a telefon milyen jól kezeli a multitasking alatti terhelést.

Sopronyi Gyula / 24.hu

Márpedig ezt alaposan próbára tettem: videós alkalmazásokat és közösségi appokat is futtattam egyszerre, de még három alkalmazás szimultán megjelenítésétől sem izzadt meg a rendszer. Ezek mellé ráadásul még lebegő ablakokat is be lehet húzni a képernyőre.

Mindez persze nem véletlen, hiszen a készüléken nem sima operációs rendszer, hanem az Android 12L és a One UI 4.1.1 dolgozik. A Galaxy Z Fold4 az első készülék, ami megkapta a Google kifejezetten nagy képernyős készülékekre optimalizált rendszerét, és jó hír, hogy egyre több játék és közösségi app támogatja az átlag mobiltelefonokénál nagyobb kijelzőt. Igaz, van, ahol még döcögős a rendszer, illetve olyan is előfordult, hogy az Instagram újraindításra szorult.

Az új rendszer egyik legüdítőbb sajátossága ugyanakkor, hogy elkezdte mini számítógépként kezelni a telefont: az appok megnyitásakor egy tálca kerül a képernyő aljára, ahonnan nemrégiben használt, vagy a rendszer által javasolt alkalmazásainkat nyithatjuk meg. Ez még könnyebbé teszi a multitaskingot. Forradalomról viszont már csak azért sem beszélhetünk mert a Samsung bejelentése szerint ez a megoldás hamarosan a régebbi Fold eszközökön is elérhető lesz.

Kamerákból sosem elég

A Samsung az apróbb finomítások mellett idén a kamerák fejlesztésére helyezte a fő hangsúlyt a Foldnál. Hatalmas meglepetésre persze nem szabad számítani, hiszen a hátlapra pontosan ugyanaz a kameraszett került, mint a Samsung Galaxy S22 és S22 modellekre. A fejlődés ettől persze még szembetűnő a tavalyi változathoz képest, főleg a főkamerát illetően, hiszen a 12 megapixeles egység helyett immár egy 50 megapixeles, f/1.8-as rekeszértékű szenzort kaptunk.

A nagyobb szenzor több fényt enged be, és az elkészült képek minőségére nem is lehet panasz.

A főkamera mellett egy 12 megapixeles, f/2.2-es, autófókusz nélküli széleslátót, és egy 10 megapixeles, háromszoros optikai zoomra képes telefotó kamerát találunk. Ez utóbbival egészen extrém távolságba is elláthatunk, lévén akár harmincszoros digitális nagyítást is eszközölhetünk vele, ráadásul úgy, hogy a kép nem esik darabjaira. A telefon természetes fényviszonyok között sokkal jobb fotókat készít, mint az elődje, viszont hiába a nagyobb szenzor, mesterséges fényviszonyok között még mindig tapasztalható némi szemcsésedés.

Három kameráról már szót ejtettünk, de ezeken felül még akad kettő: egy a kisebb képernyőbe vágott lyukban, a másik a belső panel alatt. Az előlapi egy 10 MP-es, f/2.2-es rekeszértékű egység, ami meglepően jó minőségű szelfiket készít. Ezzel szemben a nagy kijelző alá elrejtett 4 megapixeles modulnak továbbra sincs túl sok értelme. Ugyan a kamerát sikerült jobban elrejteni, mint a tavaly, de a kapott képek minősége továbbra sem nevezhető Samsung-színvonalúnak.

Sopronyi Gyula / 24.hu A kamerasziget egységei a Galaxy Samsung S22 okostelefonról érkeztek.

Ahogy a Flip, úgy az új Fold széria is gondolt a tartalomgyártókra, ami elsősorban a videók minőségénél érhető tetten. Az előlapi kamerával ugyanis akár 4K/60FPS-sel is lehet mozgóképet rögzíteni. A hátlapi főkameránál pedig - amit könnyedén használhatunk szelfikameraként is - akár a 8K/24 fps opció is kiválasztható videózáshoz. Üröm az örömben, hogy ebben az esetben le kell mondanunk a három kamera közötti váltogatás lehetőségéről, ami 4K/30 fps-nél viszont a rendelkezésünkre áll. A képstabilizáció minden módban kiválóan működik, és a mozgóképhez rögzített hang is tiszta, akár videósoknak is használható, bármiféle utómunka nélkül.

Verdikt

A Fold4 az apróbb hibái ellenére remek felhasználói élményt nyújt, de tavalyhoz képest szűken mérték az innovációt ahhoz, hogy a márka és a hajlítható mobilok szerelmeseinek megérje váltani. Főleg annak tekintetében nem, hogy a fő újdonság, az Android 12L rendszer a Fold3-ra is elérhető lesz. Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy aki eddig csak kacérkodott egy tabletté hajtogatható okostelefon gondolatával, annak még mindig ez a legkiforrottabb megoldás a piacon.

Sopronyi Gyula / 24.hu

A konkurenciát látva ugyanakkor ez nem feltétlenül marad így, a Samsung még egyszer nem engedhet meg magának ennyire visszafogott előrelépést. A következő széria legnagyobb feladata az lesz, hogy a hajtásnál lévő csík kisimuljon, és az összecsukáskor keletkező rés eltűnjön.

A nálunk járt tesztpéldány (256/12 GB) ára 779 900 forint, az 512 GB háttértárral szerelt modell 839 989 forint, míg az 1 TB-os változat 944 990 forintért vihető haza. A telefon három (szürkészöld, fantomfekete, bézs) színben vásárolható meg, a gyártó webshopjában pedig 80 ezer forintos készülékbeszámítási kedvezmény érhető el egészen szeptember 11-ig.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!